Mikor kiderül mások számára, hogy Szlovákiában születtem, magyar iskolában tanultam, ahol emellett szlovák nyelvtanom és irodalmam is volt napi szinten, plusz egy kötelező idegen nyelv (nekem a német), mindenki felsóhajt, hogy úristen, hát neked baromi jó, tudsz két idegen nyelvet!

Hát. Nem egészen.

Szájról olvasással a magánhangzókat ismeri fel az ember először, mert az a legfelismerhetőbb, a mássalhangzókat pedig kilogikázzuk többnyire, meg kevésbé felismerhetőek. Namármost a magyar nyelv alapvetően tele van magánhangzókkal, míg a szlovák és a német tele van mássalhangzókkal. Konkrétan van a szlovákban olyan szó, ami csak/főleg mássalhangzókból áll (zmrzlina-fagylalt, smrt' (ejtsd:szmrty) - halál). Nyilván az is szerepet játszik, hogy eleve a magyar az anyanyelvem, így azt tanultam meg profin olvasni éveken keresztül.

És akkoriban mikor megkérdezték, hogy angolt vagy németet akarok tanulni, fogalmam sem volt, hogy olyan dolgokat is számításba kellene vennem, amit egyébként másnak nem. Több sebből is vérzett ugyanis a dolog. 

Először is, a mássalhangzók miatt iszonyú megerőltető volt bármit is érteni, leolvasni a tanárnő szájáról. Másodszor pedig csoportos órák voltak, és így meg voltam lőve. Normál esetben sem jó csoportosan létezni, kommunikálni nekem, nemhogy egy olyan tantárgy esetében, amit még úgy sem értek, ha látom a tanárt. Ennek meg az lett a következménye, hogy semmi motivációm nem volt a figyelésre, se a tanulásra. Hiába mondta szlovákul a tanár a kérdést, volt olyan, hogyha nem értettem, akkor inkább random elkezdtem valami összefüggő szlovák szöveget mondani, amiről úgy gondoltam, hogy talán azt kérdezheti. Katyvasz volt az egész. Nem értettem, mit keresek ott és miért kínoznak ezzel.

Illetve egy dolgot tudtam: Ne bukjak meg, mert ez a tárgy kell az érettségihez.

Az érettségi is érdekes dolog volt. Németből a tanárom egy idő után nem szekált annyira, aztán kiderült, hogy törvényadta jogom, hogy hallássérültként idegen nyelvből fel legyek mentve. (Mondjuk ezt nem tartom szerencsés dolognak, mert nem felmenteni kellene, hanem más oktatási módszert alkalmazni és biztosítani.) Mindenesetre itt történt egy olyan logikai paradoxon és jogi csavar, hogy azt hittem hanyatt dobom magam. 

Akkoriban az érettségi négy tantárgyas volt: magyar nyelv, szlovák nyelv, választott idegen nyelv, meg plusz egy valami. Én a töri választottam.

Ugye, jogilag fel voltam mentve idegen nyelvből. Ez azt jelentette, hogy németből nem kellett érettségiznem, helyette választanom kellett mást, az meg a társadalomtudomány volt. Vagy állampolgári ismeretek. Kinek hogy tetszik. Viszont magyar nemzetiségűként, szlovák állampolgárként az ország hivatalos nyelveként a szlovák nem számított idegen nyelvnek. Érettségiznem kellett belőle, külön nyelvtanból és irodalomból is. (Ezt a jogi bukfencet amúgy felvetettem legutóbb a jogalkalmazás órámon, és kaptam érte két mézes negró cukorkát a tanártól, miután elakadt a szava.)

Hát, az érettségi az vicces volt. Voltak kidolgozott tételeim, és azt magoltam. Gondoltam magolással csak meglesz. Aznap úgy mentem be, mint anyám évtizedekkel azelőtt a saját szlovák érettségijére: életem első látványos bukása következik. Csapó.

Aztán Martin Kukucsint húztam, meg a televíziózást, és abból a tanárnő egy tucatszor lefeleltetett az utolsó félévben véletlenszerűen, és csak meglett. Kóválygó fejjel jöttem ki, és mikor kiragasztották az eredményeket, akkor a személyi szám alapján kellett kikeresni a jegyedet. Írtam is anyámnak, hogy küldje el az enyémet sms-ben, mert nem vagyok benne biztos, hogy a saját személyi számom mellett látok egy négyest. Pedig tényleg annyi volt az annyi. 

Mai ésszel tudtam volna annak idején, hogy külön tanárhoz kell mennem, és angolra járnom, nem pedig németre. A nyelvtanulás ma már elengedhetetlen feltétele a diplomádnak, ha nem akarsz éhen halni. Pont a múltkor hallottam egy találó kis szólásközmondást az egyik tanáromtól: ,,A pokol felé vezető út jóindulattal van kirakva. " Persze, szép dolog a jog, hogy ezt meg azt biztosítani a fogyatékkal élőknek, de azért nem cukorkaszerűen kéne ezt mégsem adogatni.  Jó, vannak helyzetek, mikor nem megy a nyelvtanulás, és akkor jogos a dolog, de én akkor inkább az információhoz való jogot emelném ki, hogy igenis jogom van tudni, milyen lehetőségeim vannak, mert magamtól nem jövök rá. Nyelvet tanulni kell. Nincs mese. 

Én például egy idő után felfedeztem, hogy az angolt sokkal jobban olvasom szájról mint a németet. És akkor megérett bennem a dolog, hogy akkor külön tanárnál mégis csak meg kéne próbálni az angol nyelvet. Találtam egy diáklányt, aki tizenkét éve tanul angolul, nyelvvizsgázott is, ráadásul húga is hallássérült, így van tapasztalata hallássérültekkel. Mindössze annyiból más a dolog, hogy egyből a szavak mellé írjuk a kiejtését, meg rendszeresek a szájról olvasós gyakorlatok, azaz az átvett új szavakat angolul mondja, és én megpróbálom felismerni.

Kaland lesz, az biztos. Azt hiszem, egy angol nyelvvizsga is felkerül a bakancslistámra.