Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!

16
csütörtök
ápr 2015

Bizony ám, ismét előadja a Proton Színház az Utolsó című darabot a Trafóban, én már voltam rajta, nem bántam meg, főleg, mert feliratozták is, így végre tudtam elejétől végéig követni a darabot. Erről Elkóderrel írtunk is egy véleményt, olvassátok el, de vigyázat, fennáll a szpojlerveszély! Különlegessége még, hogy hallássérülteknek feliratozzák, szóval ne habozzatok, spuri jegyet vásárolni. Ez a figyelmesség nyilván annak is köszönhető, hogy Mázló Tímea siket színésznő szerepel benne, így volt aki felhívta ennek fontosságára is a figyelmet. Mázló Tímeával egyébként készítettem interjút a Cinkbe is, olvassátok, ismerkedjetek, és döntsetek. Esélyetek már csak kettő van, áprílis 21-én és 22-én este nyolctól. A diákjegy 2200, a teljes árú jegy 2800 magyar forint. 

És akkor most egy laza ismertető azoknak, akik szpojlermentesen szeretnének többet tudni az Utolsóról:

,,Egy idilli bevásárlóközpont. Maga a földi paradicsom. Pont olyan, amilyet megérdemeltünk. Egy napon ismeretlen eredetű vírus üti fel a fejét. Pánik alakul ki. Karantént rendelnek el. A bent ragadtak a túlélésre rendezkednek be. A szükségletek és az ösztönök átveszik az irányítást. A vírus egyre csak terjed. Vajon ki fertőzött és ki nem?"

 

Zombisoknak, horrorfanatikusoknak, gondolkozóknak kötelező Rába Roland Utolsó című darabja. Bármilyen hihetetlen, a zombik és a horror műfaja nem csak a filmek világában létezik.

Hogy miken lehet gondolkozni?

 

,,Milyen lehetőségei vannak az egyénnek a tömeggel szemben? Mi a különbség az elnyomók és az elnyomottak között? Hogyan viselkedünk egy katasztrófahelyzetben? És végül: képes-e legyőzni a racionalitás az irracionális félelmet?"

 

A sztorit szerintem mindenki ismeri. Emberek záródnak be egy helyre, és kezdetét veszi a morális őrjöngés, kibújik az emberből minden, ami állat. Ember feszül össze emberrel, meg ember önmagával, csoporttal. Behódolás, megalázottság, feszültség, szerelem, dráma. Kiből mit hoz ki a veszély és a zombihorda? Ki lesz az, aki túléli? A hangeffektek, vérfröcsögés, a motorikus mozgás, minden, ami a zombifilmek sajátja, az itt is megvan. Lehet majd nevetni, ironizálnak ezerrel.

Hogy akkor mitől lesz még is más?

Attól, hogy ez 21. századi. A zombi nem szimplán csak zombi, minden jelent valamit. Fel lehet szisszenni, ráismerni dolgokra, ami körülöttünk van, a mai Magyarországra, az itt uralkodó helyzetre.

ProtonSzínház_Utolsó_4.jpg

 Színészek BAKSA Imre, BÁNKI Gergely, FICZERE Béla, HERCZEG Tamás, MÁZLÓ Tímea,SZÉKELY Rozi, TÓTH Orsi valamint ADÁNYI Alex, FÖLDESI Ágnes, SINKÓ Réka/CSIKÁSZ Ágnes

(kép: Orosz Bálint) 

A bejegyzés trackback címe:

http://szajkoder.blog.hu/api/trackback/id/tr487372986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.