Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!


09
péntek
aug 2013

(a hallókészülék csere nehézségei)

– Apu hangja olyan, mint a medvéé – mondtam alig néhány évesen anyunak a százas Skodánk hátsó ülésén. Pedig még sose hallottam igazi medvét brummogni. A mustársárga autó zúgott alattam, én meg kerestem a megfelelő szavakat, de nem volt egyszerű. Az új hallókészülékem teljesen másféle világot hozott elő nekem, mint amelyikben addig éltem. Mindenkinek kicserélődött a hangja. Apué lett a medve hangja, a medvéé még medvésebb lett. Jöttek új hangok is, amelyeket addig nem hallottam, s nem tudtam, melyik mihez tartozik. 

Az elkövetkező években lassan megszoktam az új hangokat, és helyére került minden. A medvésebb hang a medvéé lett. Apu medvehangja apué lett. És ez így ment majd tizenöt évig. 

Aztán egy éve reggel felkeltem, beraktam a hallókészülékemet a fülembe, bekapcsoltam, és recsegni kezdett. Torz lett minden hang, majd a szerkezet kikapcsolt. Talán sosem voltam még annyira kétségbeesett, mint akkor. Pár óra múlva ugyan működni kezdett, de nyilvánvalóvá vált: új gépre van szükségem. 

Nem sok hétre rá már a fül-orr gégészeten ültem, és az új gépet teszteltem.

– Egykéthá... Egykéthá... Na, milyen? – kérdezte a doktornő, én meg pislogtam mint a hajasbaba, akit előre-hátra döntögetnek.

– Furcsa. -mondtam.

Néztek rám: a doktornő, a szakember, anyu, apu. Vártak valamit, hogy mondjam, mit kell állítani a gépen, én meg tanácstalanul néztem rájuk vissza. 

– Egykéthá... Egykettőhárom – skandálta a doktornő. 

– Más a hangszínezete – mondtam végül. 

Furcsa. Használom ezt a szót, de nem tudom biztosan, mit jelent. Csak azt hiszem, tudom, mi az a hangszínezet. 

– Más is lesz. Ezek profibb gépek. Nem lesz ugyanolyan, mint a régi gép. 

Bólintottam. Fülembe élesen belevágott az o meg az a betű. Arrébb kaptam a fejem, mintha belefűrészeltek volna az agyamba. 

– Túl magasak a magánhangzók – örültem, hogy tudok mondani valami értelmeset. 

A szakember állított rajta valamit, az egykéthá olyan lett, mint a körfűrész. Rémülten körbenéztem: ez túl mássalhangzós, mondtam, az a meg az o szinte sehol nincs. Megint átállítottak valamit, most meg teljesen sziszegős, mint amikor ereszt a gumiszelep, gondoltam, mert még azt se hallottam sose. Másfél óra múltán két hét próbahordásban egyeztünk meg. 



Egy hét után rájöttem, hogy nehezebb lesz, mint gondoltam. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki kontaktlencsét vagy protézist kap. Meg kell szokni. De hallani azt, hogy a biliárdgolyók összeütköznek, hogy a metró süvít, hogy az autók nagyon hangosak, valamint mindenkinek megint más a hangja, az idegesítő! Apunak nem apu hangja van, hanem új. Amiről eddig azt hittem, az autó hangja, most megváltozott. A tornán tizenöt percig képtelen voltam a koreográfiát követni, mert annyira más és idegesítő hangja volt a zenének, hogy sutba vágta a koncentrációs képességemet. Végül kikapcsoltam a gépet. 

A legidegesítőbb az volt, hogy nem tudtam megfogalmazni pontosan, hogy mi a zavaró. Csak idegenszerű, frusztráló, szokatlan, hátborzongató. És az eddig kedvesen duruzsoló villámlásnak félelmes hangja lett. 

cf809587a5d05cdcd2402c643225e4c3.jpg

Címkék: autó hang skoda apu hallókészülék

26
péntek
júl 2013

A Ráday utcán végigsétálni kora reggel, kávéval a kezemben, leírhatatlan érzés. Mintha felhőkön járnék, a kávé illata elbódít, az emberek pedig éppen pakolnak ki a kávézók elé. Ébredezik a város. És én ezt a várost nagyon szeretem. Állítólag nagyon muris, ahogyan megszeppent kislány módjára sétálok végig az utcán és bámészkodom, mintha nem létezne a külvilág.

Az az igazság, hogy nem is létezik. Tompa zsivajt hallok csak, mint egy kis háttérzene. Valószínűleg a csikorgó székek zaja, az asztalok puffanása, meg ahogyan rásimul a terítő az asztallapra, a kéz végigsimul rajta, rákerül egy kis koccanással a váza, a pincér felnevet, a főnök kicsit morog, duruzsolnak a beszélgetők, és számomra mindez csak egybefolyó massza. Mert nem hallom, csak látom. Egy egyveleg, benne minden zajjal, és egyikről sem tudom, hogy hová tartozik.

Élő mozi. Egy kis zenei aláfestéssel. Olyan az érzés. Megragadja a figyelmem, intenzív minden mozdulat, magába szív, az emberek olyan érdekesek. A vonások, a tettek, a mosolyok, ahogy a reggel zajlik, lassan majd elmúlik, és a dél hoz valami másféle vonást, mozgást, mosolyt és testtartást. A déli kávék teljesen mások, mint a reggeliek. Az ember máshogyan tartja őket a kezében, máshogy gőzölög, és máshogyan issza. Még az ember szeme is másképp csukódik, ahogyan ráhelyezi az ajkát a csésze szélére, és másképpen nyitódik mikor lecsusszan az első korty. És megint másképp a második és a többi kortynál. 

Egyszer csak mindenki mosolyogni kezd, és feltűnően néznek. Először azt hiszem, hogy reggeli kedvesség. Túl bamba vagyok, vagy vicces. Aztán egyre többen néznek rám, látom, egyre jobban nevetnek. A szemük rám fókuszál, így még azt sem tudom belőni, hogy mi lehet a baj. Azt is látom, hogy mozog a szájuk, valamit mondanak, de nem értem. Végül egyikük szeme mögém csusszan, és megfordulok.

Egy autó araszol mögöttem, valószínűleg már jó ideje veszettül dudál. Ugrok egy métert, mindenki nevet, az arcomon érzem a végigfutó pírt, aztán felnevetek, villantok egy ezer wattos vigyort, szégyenlősen intek a vezetőnek és kisétálok a kocsi elől. Kicsit dörömböl a szívem, érzem, hogy ez volt a napi fail, ugyanakkor nem tudok nem röhögni magamon. Sunyi kis mosollyal sétálok tovább, az emberek még mindig nevetgélnek, a kávé gőzölgése megint megváltozott.

Nem hallok. Ez minden nap színt hoz az életembe. Néha fehéret, néha vidám színeket, máskor sötét, komor árnyalatokat. Sírhatnék és hibáztathatnék, de minek? Az élet egyszeri és megismételhetetlen. A Te döntésed, hogy mit hozol ki belőle, és hogyan élsz. A mosoly szebb napokat hoz, a siránkozás a mélybe taszít. Ha sírsz, sosem fogod észrevenni, hogy a kávé hányféle lehet.

627098400386a38f82526e4cb6cc2b05.jpg

Címkék: kávé autó mosoly nevetés fail