Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!


 Áprílis elején az Origón megjelent egy cikk Daniról, aki siketként a Hajtás Pajtás biciklifutáraként dolgozik. Az egész cikk tök pozitív, bemutatja a tényeket, a nehézségeket, rámutat arra, hogy a srác milyen klasszul helyt áll. Mert így is van. És én már éppen megörültem ennek a pozitív újságírói megnyilvánulásnak, és ezt ki is akartam nyilvánítani, mikor végigfutva a kommentáradaton kisült az agyam a következőktől:

Azért elég szégyen hogy ez a gyerek másokat is veszélyeztet.
Értem én dolgozni szeretne, becsszó megértem.
De mint aktív közlekedő megkérdezném mi van akkor ha süketsége miatt balesetet okoz, és valakit miatta vasal ki egy teherautó. Mert ugye ő annyira alkalmas a közlekedésre, mint egy idióta aki fülébe zenét bömböltető fülhallgatóval kerékpározik.

Aztán.

... elmehetne zenésznek, vagy inkább panaszfelvevőnek.

És.

A siket biciklis legalább annyira veszélyes mint a vak sofőr. Egyik sem való úttestre, a saját érdekükből is.

Miért?

Mert tudatlanok. És ezt nem szemrehányóan mondom, hanem mert tényleg így van, az emberek nem tudják elképzelni, milyen nem hallani, csak azt tudják, hogy nincs hang, és kész. Anélkül lehetetlen tájékozódni. Pedig nem így van. Bár a hangok nem segítenek, vizuálisan sokkal élesebben látunk. Kifinomultabbak az érzékeink, a legapróbb mozgást is észrevesszük a látómezőnkben, azonnal reagálunk rá, és ez kipótolja a hiányzó hangokat.

A hallássérültek csoportja nagyon heterogén. Mind mások vagyunk. Ez azt jelenti, hogy teljesen mindegy, hogy valaki hall vagy nem, nem ettől függ, hogy alkalmas-e biciklifutárnak vagy nem. Azt egyedül maga a hallássérült tudja eldönteni, hogy képes-e arra a munkára vagy nem.

A hallássérültek egy része képes biciklizni gond nélkül, mások meg nem. Akárcsak a hallók, van aki ügyesebb, van aki nem. Nekem például borzasztó az egyensúlyérzékem - és ennek köze van a hallássérülésemhez is - , de van olyan hallássérült, akinek nagyon jó az egyensúlyérzéke, és gond nélkül biciklizik. 

Gyerekkoromban rengeteget bicajoztam, kihívás volt megtanulni, főleg, hogy a bal kezem is mozgássérült. Volt olyan, hogy árokba hajtottam, mert beszélgettem közben barátnőmmel, és a száját figyeltem. Volt olyan, hogy elestem, lecsúszott a pedál a lábamról, de rengeteget tekertem még így is. Sosem történt komolyabb bajom, sem nekem, sem a környezetemnek. Én tudom is magamról, hogy nem lennék jó biciklifutárnak, nem is jelentkeznék olyan munkára. De ismerek olyan hallássérültet, aki nagyon jó benne, és alkalmas is lenne rá.

Egyébként is, aki fülessel bringázik, az nem közveszélyes? Az a lényeges különbség egy hallássérült, és egy zenét hallgató bringás között, hogy a hallássérült nagyon is tudja azt, hogy hangok nélkül menyivel rizikósabb nem csak a bicajozás, hanem a az autóvezetés, vagy szimplán a gyalogos közlekedés is. Éppen ezért jobban vigyáz magára, és ezzel a környezetére is.

Saját tapasztalatból tudom, mennyit szívtam amiatt, hogy birka módjára futottam a zebrán a többi piroson átszaladó ember után. Azt gondoltam akkor még, ha az ember átmegy a zebrán, biztosan zöld van. Tévedtem. Azóta 3-4x is körbenézek, és csak annak hiszek, amit látok, magamra hagyatkozom. Kiiktatok minden zavaró tényezőt. Ugyanezt csinálja egy hallássérült bicajos is. Stratégiát tervez, akárcsak a kommunikációban. Megtanulja, hogyan reagáljon, mi mit jelent- hangok nélkül is.

Szóval, lehetne, hogy ne aggodalmaskodjunk? Ne egy siketre akarjuk már ráhúzni az összes statisztikai balesetet, ami történik. S ha már itt tartunk, nekem jogsim is van. És ha ez nem elég, van olyan siket, aki motorozik is. És videókat is csinál róla.

Lépjünk már túl a beszűkült eszméken. Ha nincs hang, attól még van más. Az ember csodákra képes. Lássunk túl a sztereotípiákon, kérdezzünk, ne csak ítélkezzünk. Egy hallássérült személyisége több annál, mint hogy hang nélkül él. Sokkal-sokkal több.

 

Címkék: bicikli siket nagyothalló hallássérült hajtás pajtás szájról olvasás