Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!


29
vasárnap
jún 2014

Este kilenc óra volt, és Győr külvárosában ücsörögtem a betonpadkán egy benzinkútnál. Éppen Olaszországból jöttem haza, és még mindig 30 kilométer választott el az otthonomtól.

Egy héttel előtte Komáromból indult a busz Olaszországba, ahová szüleim vittek ki autóval. Hazafelé is Komárom volt a végállomás, persze útközben lehetett szólni, hogy előbb leszállunk valahol, ami éppen útba esik a busznak és nekünk is jó. Tizenkét óra nyomorgás és jógapóz váltogatások után szóltam a buszvezetőnek, hogy én Győrben leszállnék, mivel kicsit közelebb van az otthonhoz, mint Komárom, és végre nem buszon ülnék.

Meg is írtam üzenetben szüleimnek, hogy Győrben szállok le, nem Komáromban, egy benzinkúton rak le a busz. Majd kicsit később pedig, mikor a vezető be tudta lőni, hogy mikor ér a busz Győrbe, azt is, hogy kilenckor érkezem.

Mindeközben szüleim csak azt az üzenetet olvasták, hogy kilenckor érkezek. (Éppen ezért értelemszerűen Komáromnak vették az irányt.) A másik üzenetet valahogy elnyelte a mobilban egy fekete lyuk.(meggyőződésem, hogy léteznek és köztünk vannak. a zoknijaimat is rendre elviszik)

Én pedig ültem kilenc után nem sokkal a padkán, és igazán nagyvilági csajnak éreztem magam. Tudjátok, benzinkúton műszakozók szájából lóg a cigi, elvétve világmegváltó hippik és bérgyilkosfigurák állnak meg tankolni, a kocsik fényszórója néha bepislog, az automatából pont úgy vágódik a nyílásba a kóla, mint a horrorfilmekben, mielőtt valaki sikítozásba nem kezd.

Úgy fél óra múlva pötyögtem egy üzenetet, hogy úgy mégis, merre vannak? Mindeközben Komáromban anyámék a szívükhöz kaptak, hogy  a buszról nem szállok le, pedig már minden érkező összeborult azzal, akivel össze szoktak borulni, és lelkesen ecsetelik, hogy hát a tenger az valami hihetetlen sós, körömlakkot meg pazarlás volt vinni, mert lemarta a víz.

Teljes volt a zűrzavar, anyuék ráadásul az összes gyerekgyilkossági krimifilmet és horrorfilmet megszégyenítő forgatókönyvet írtak meg és forgattak le képzeletbeli mozijukban, ráadásul a gyerek ugye nem hall, tehát még csak rá se lehet hívni, hallani a hangját, hogy jól van-e, él-e még, merre van, mit csinál. Mi tagadás, én se voltam boldog, mikor barátnőm megírta, hogy szüleim Komáromban vannak, ahonnan minimum egy óra míg hozzám érnek. Nekiálltam körbebástyázni magam a cuccaimmal.

Üzenetben képtelenség ilyesmit normálisan megbeszélni, így letámadtam az első embert, aki megállt a benzinkúton, aki épp egy motoros srác volt az. Nem kicsit nézett furán, mikor rárontottam kis szégyenlősen az utazótáskákból alkotta bunker mögül, és arra kértem, hogy ugyan, hívja már fel a szüleimet. Gyorsan vázoltam a helyzetet: nem ott vagyok, ahol lennem kéne, szólni kellene a szülőknek, hogy hová jöjjenek, és megtudni, hogy miért ott vannak és nem itt, és hogy mikor érnek ide. Mert ugye, én nem hallok. És persze, tudok beszélni, mert megtanultam, meg szájról olvasok, de attól még nem hallok. Tehát telefonálni sem tudok.(És itt nagyon szorítottam, hogy ne száguldjon el a telefonommal együtt.) 

Többszörösen morbid volt a helyzet. 

Szegény srác, szerintem nem szokott hozzá, hogy késő este felnőtt (akkor voltam huszonegy) csajok szüleit hívogassa óvodásszintű kérésekkel és kérdésekkel. Ugyanezért morbid volt nekem is, mert huszonegy évesen nem kéne ilyen szituációkba keverednem. Nem beszélve arról, hogy erős bizalmi feladat a saját telefonodat vadidegen kezébe adni, hogy a szüleiddel beszélgessen magánjellegű kérdésekről(mivel ő a közvetítő), amivel jócskán belelát az életedbe. Gyakorlatilag olyan, mintha közönség előtt szexelnél, miközben nem akarsz.

Mindenesetre jófej volt, útba igazította az ősöket, és egy óra múltán még mindig éltem. Anyám szemében csillogott egy kis könny, hatalmas sóhajok szakadtak fel a mellkasokból, persze egy kis dorgálás nem maradt el, dehát istenem. A lényeg, hogy összeborultunk, majd közöltem, hogy a tenger iszonyat sós, megkóstoltam, a körömlakkomat folyamatosan lemarta, de hiába, én okosabb voltam, mert mindig visszafestettem. És persze, hazacipeltem egy bazinagy kagylót is.

 

2011-08-08(18048)_Desert_gasstation.jpg

 

Címkék: mobil telefon hallókészülék siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

22
hétfő
júl 2013

Feltalálták már a rádiót, a tévét, a műrobotkart, az őssejtbeültetést, már írott szöveget képes egy gép hanggá alakítani, könyörgöm, találjon fel már valaki egy olyan telefont, ami feliratozza a beszélgetést!

Pár hónapja Betti, Karesz meg én zárthelyi doga után nekiindultunk a négyes hatos villamosnak. Hogy konkrétan merre megyünk, azt nem tudtam így nulla alvással és zéhával a hátam mögött, mert valami susmorgás ment a háttérben, de profilból egyikről se tudtam leolvasni, hogy mi kínjuk van. De éreztem a tarkómon, meg a fejbőrömön cikázó kicsi feszültségekből, meg a merev vállamból, hogy valami ellentét van. Már úgy értve, hogy vagy a villamos fog kétfelé szakadni, vagy én.

Eredetileg az volt a terv, hogy Bettivel a Móricz Zsigmond körtérre megyünk, onnan meg koli a hetessel. Normál esetben ez oké is lett volna, Karesz majd jobbra el, másik irányba elrobog. De ugye ismerem Bettit, mint a tenyeremet, csábulós, carpe diem, meg amúgyis Karesz olyan édes, arról nem beszélve, hogy működik a kééémia, meg amúgyis egy tesztoszteronbomba a pasi.

Ezzel egyébként semmi baj nincsen, csak mondjuk meg lehetne osztani velem, hogy na, akkor mi ketten jobbra el, Te meg tovább. Csak aludni vágytam, legalább egy órát, utána egy barátnőmmel volt találkozóm.
Igenám, de ők maguk sem tudták, hogy mit akarnak, ment az egy helyben toporgás, tisztára mint a tinédzserek. Betti szintén nulla óra alvással maga mögött, ugyanennyi százalékos cselekvő és döntésképességgel a birtokában felpattant velem együtt a Móricz felé sikló villamosra, ám utolsó pillanatban - Karesz valamit mondott - leszállt. Előttem meg bezárult az ajtó.

Pontosan. Úgy, mint amikor azt hiszed, hogy elérted a villamost, de mégse, mert hiába nyomod az automataajtó gombját, nem nyílik.

Szívás.

Na mindegy, következő megálló, leszállok.

Először is nyomok egy SMS-t.

,,Jössz vagy menjek? Vagy mivaaaan?"

Reakció semmi.

Vagy egymásra cuppantak, vagy egyiküknek sincs pénz a telóján.

Felhívom Bettit.

Ja mégse. Siket vagyok.

Összeszedem maradék agysejtjeimet és gondolkozom.

Nem szállok fel a visszafelé menő villamosra, mert ha Betti is felszáll ott, akkor pont kikerüljük egymást. Mörfi törvénye.

Megvárok egy villamost. Kettőt. Hármat.

Negyedikre felszállok, visszamegyek. Sehol senki. Vissza Móriczra, fasza, most már arra sincs időm, hogy visszamenjek koliba aludni, nem éri meg. Mire odaérnék, indulhatnék is barátnőmhöz. Így meg van bő másfél, két órám.

Addig mi legyen? Ahogy T. mondaná: Faszverés.

Szóval. Valaki. Beszédet. Feliratozó. Mobiltelefont. Köszönöm.

Ja. És villamosra nem várunk.

 

Tard2.jpg

Címkék: mobil telefon késés cinizmus