Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!


08
vasárnap
sze 2013

Tudtam, hogy egyszer eljön az a nap, mikor ezekről a dolgokról beszélnünk kell. Rólad. Rólam. Kettőnkről. Nem mintha időnként nem beszéltünk volna, csak nem jutott idő mindenre. Nehéz szavakba önteni az ilyet.

Tudod, minden nap minden pillanatában van okom arra, hogy eszembe juss. Mint például most is. Itt ülünk, hallgattok engem, mert én felolvasok. Neked. Pedig 24 évvel ezelőtt, mikor pici babaként a karodban tartottál, és fogalmad sem volt arról, hogy mit hoz a jövő, azt mondták, hogy sosem fogok beszélni. Azt is mondták, hogy kilátástalan számomra a jövő. És még számtalan olyan dolgot, amit egy anya sem akarna hallani a gyerekéről.

És most mégis itt vagyunk. És felolvasok. Neked.

Ez a Te érdemed, anyu. Küzdöttél, harcoltál és tanítottál. Mindenre emlékszem. A tornákra, mikor feküdtem az asztalon vagy a földön, mikor egyenként áttornáztattad az ujjaim, a kórházak folyosóira, amelyeken bóklásztunk, amikor Fekete Pétert játszottunk, vagy amikor a képeket rakosgattad elém, hogy gyakoroljuk az új szavakat. Sosem adtad fel. Mertél kemény lenni. És ahhoz nagy erő kell, hogy a saját gyerekeddel szemben szigorú legyél, miközben bőg, taknya nyála összefolyik, és látványosan szenved. Emlékszem az arcodra, arra, hogy tele voltál kétségbeeséssel és sokszor nem tudtad, helyesen cselekszel-e.

Annyiszor kérdezted is, és anyu, hidd el, helyesen döntöttél. Akkor is, mikor hallók közé adtatok be iskolába, akkor is, mikor elvártad, hogy csavarjam ki a felmosórongyot vagy kihánytad a koszos ruháimat a szekrényből, hogy tanuljak meg rendet tartani. A nehezebb utat választottad, de a helyeset. Keménynek neveltél, de lágynak is. Olyan szépen formáltatok Apuval egésszé.

Belőled vagyok, anyu. A makacsságom, a kitartásom, a csökönyösségem. Mind tőled van. Ezért hajtok előre, keresem a kihívásokat, hiszem, hogy elérek valahová. Ezt láttam tőled. Meg a nagy szeretetet, a család-kultuszt, amit a mama felől hoztál magaddal. A békés együttlevéseket, a nyüzsgést, családi, ünnepi készülődéseket, morgolódásokat. Nézlek, és egyre inkább a mamát látom benned.

Sosem felejtem el, hogy sétáltunk a pozsonyi kórház folyosóján, és odajött hozzánk egy gyerek. Kicsi voltam még, láttam, hogy bekötöd a köntösét, és bár nem hallottam semmit, megértettem, hogy milyen szerencsés vagyok. Rengeteg gyereket láttam egyedül akkoriban, és soha nem lehetek elég hálás, hogy nekem nem kellett egyedül lennem.

Annyi minden történt azóta, mióta együtt vagyunk. Valamikor elválaszthatatlanok voltunk, aztán én messzire kerültem. Tudom, nehéz volt. Annyiszor gondoltam Rád, és rájöttem, hogy sohasem leszek képes teljesen elszakítani magam tőled. Nem számít, mennyire vagyok erős vagy gyenge, a részem vagy. Épp olyan fontos, mint a szívem. Soha nem leszek olyan erős, hogy meg tudnék lenni nélküled.

Hatvanéves lettél. A Te ünneped az enyém, a miénk is. Mindannyiunk számára jelentesz valamit. Számomra a legjobb anyát, másoknak a legjobb feleséget, keresztanyát, testvért, barátot, sógornőt, miegymást. Tudnod kell, hogy fontos vagy nekünk, és szeretnénk magunk mellett tudni.

Isten éltessen hát még sokáig, drága Édesanyám!

 ae42ab91309f11acb318c6136ed9ea84.jpg

 

Címkék: anya szeretet beszéd szeretlek siket nagyothalló hallássérült pohárköszöntő szájról olvas szóletésnap