Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!

02
péntek
máj 2014

vajon mikor puszit ad a kedvesem akkor hangosan cuppan e, mert azt mondták nekem hogy a cuppanásnak hangja van és nem értettem hogy ez hogy lehet, de azzal magyarázták hogy azért mert nedves, de akkor a vizes poharak is cuppannak meg a nedves ruhák is teregetéskor vagy az függ attól is hogy mennyire nedves és milyen az állaga, meg egyáltalán akkor a nagyvilágban mikor sétálok az utcán és az emberek puszit adnak egymás szájára arcára homlokára, az mind hallatszik(?) pedig az csak egy apró kis érintés, épphogycsak találkozik egy pillanatra két ember, meg akkor a cuppanások hangja más ha hajra szájra vagy ruhán keresztül adják(?) mert az emberek nem néznek mindig oda ha valaki puszit ad valakinek csak néha, talán nekem is csendesebben kéne puszit adnom, de valahogy nem érdekel mert igazából csak azt tudom de azt biztosan hogy nagyon nagyon jól érzem magam akkor, és valahol a szívem mélyén hallok is valami duruzsoló zenét ami úgy árad bennem szét mint a repedés a jégen, olyan finoman ahogyan puszit ad a kedvesem.

13.jpg

Címkék: siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

01
csütörtök
máj 2014

fonom a hajam és azon gondolkodom hogy amikor befonom és a szálak összeütköznek annak vane hangja s ha van akkor mekkora olyan e mint amikor két autó összeütközik csak mert annak durva hangja lehet, talán akkor óvatosabban kellene hajat fonnom talán nem is kellene, de ha csak olyan hangja van mint amikor a harmat megül a fűszálon vagy legördül róla akkor nyugodtan befonom bárhol és bármikor mert tudni fogom hogy nem csapok akkora zajt. mert a múltkor rám néztek és nem tudtam hogy fogkrémes az arcom talán vagy gyűrött a ruhám vagy egyszerűen csak túl hangosan fontam be a hajam.

41.jpg

 

Címkék: hallás hallókészülék siket nagyothalló hallássérült szájrólolvasás

30
szerda
ápr 2014

Klassz fordításra leltem itt, ami annyira jól van összerakva, hogy egy az egyben  megosztom veletek.

Deaf Culture Online szerkesztője, Mark Drolsbaugh fokozatosan lett siket. Siket iskolák mellett halló intézményekbe is járt, majd a Gallaudet Egyetemen tanult. Tőle származik a következő túlélési lista, ami pontosan rámutat azokra a helyzetekre, ami kínszenvedés egy hallássérültnek, mikor hallók között tanul. Emlékszem, évekig én is csak elvoltam, beilleszkedtem, felolvadtam. Fárasztó volt.

 

Hogyan éljük túl a többségi (halló) iskolát?

 

Számos, siket oktatással foglalkozó workshop-on elhangzott már, hogy a siket és nagyothalló tanulók számára továbbra is a többségi iskolába járás marad az elsődleges lehetőség. Még mindig úgy adják elő a dolgot, hogy ez a "legkevésbé korlátozó környezet". A legtöbb ember számára a "legkevésbé korlátozó környezet" annyit jelent: "Hurrá, nézd a kis Jancsit, milyen szépen elvan a hallók között!”

Egy dolgot viszont elfelejtenek ezek az emberek: hatalmas a különbség a "valahol ellenni", és a "valahová tartozni" között. Már sokszor elmondtam, és továbbra is tartom: ha az ember "elvan", az is sok erőfeszítésbe kerül. Kimerítő, és nem ez az igazi megoldás, hiszen el kell hozzá nyerni mások jóindulatát. Valahová tartozni sokkal inkább megéri, mert ott akár vissza is üthetsz, önmagad lehetsz, és tudod, hogy elfogadnak. Ez az igazi, ami olyankor történik, amikor az ember az igazi társai között van.Sajnos ezt túl kevesen értik meg.

Ha halló iskolába járó siket vagy, és egyedül bújod a tananyagot, más területen sem sok segítséget kapsz majd, pedig ezek is ugyanolyan fontosak ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben.Összeállítottam tehát egy listát arról, hogy hogyan éld túl a halló iskolát. Gyakorlati technikákon alapul, amiket korábban alkalmaztam. Ha halló iskolába járó siket vagy, vagy ismersz olyat, aki az, nyugodtan nyomtasd ki ezeket a féltve őrzött titkokat, és használd, ahogy jónak látod.

 

1. Ha van hallókészüléked, próbáld minél inkább elrejteni. A legutolsó, amit akarsz, különbözni a többiektől.

2. Szünetben és ebénél mindig lógj együtt egy csapat gyerekkel, akkor is, ha nem érted őket. Utánozd a testbeszédüket, mosolyogj, ha mosolyognak, nevess, amikor nevetnek. Ügyeskedj össze néhány beszélgetést is valakikkel, és senki sem fogja még gyanítani sem, hogy teljesen elveszettnek érzed magad.

3. Bólogass nagyokat, amikor a felnőttek rád csodálkoznak, mennyire jól elvagy, mint a többi normális gyerek.

4. Gondolkozz úgy, mint egy titkosügynök. Nyomozz a könyvtárban, ha valamit nem hallottál az órán. Még kettősügynök barátokat is toborozhatsz, akik tudják, hogy nem hallasz. Minden nap beszéljétek át, milyen információkról maradtál le (házi feladatok, hirdetések, stb.) De maradj a háttérben, és vigyázz, nehogy felfedd magad. Sose feledd, be kell illeszkedned a többségbe.

5. Ha valamit kérdez a tanár, és te nem érted, megmenekülhetsz, ha megkéred, hogy ismételje meg. Ha másodszorra sem érted, inkább vond meg a vállad, és mondd, hogy Nemt'om, és kész. Sokkal jobb hülyének, mint siketnek látszani. (Az iskolákban hülyékből sok van, de siketből mennyi? Na ez az.)

6. Ne legyen teljesen egyértelműen látható, amikor a tanár szájáról próbálsz olvasni. Ne tekerd a nyakad mindig ugyanarra, mint a tanár - tuti lebukás. Inkább firkálj valamit hanyagul a füzetedbe, mintha mindent értenél. Légy nyugodt, laza, még kicsit "unatkozhatsz" is (tudod: beilleszkedés!). Később bármikor beszélhetsz a kettősügynököddel, hogy megtudd, miről maradtál le.

7. Vésd az eszedbe, hogy a hallók nagyon odavannak a zenéért. Fontos nekik, úgyhogy előbb-utóbb lehet, hogy az iskolai kórusban kötsz ki. Ekkor két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy lógsz az óráról, és a lázadókhoz csapódsz. Lehet, hogy végül a goth metálosok vagy a stoner rajongók között végzed, de megéri a kompromisszum. A másik: ha van hozzá elég hallásmaradványod, tátogj a Tavaszi koncerten Milli Vanili-re. Tudom, hülyeség. De ne feledd, a te dolgod beilleszkedni.

8.  Ha egy hosszú sulinap után hazaérsz, viselkedj úgy, mint egy átlagos tinédzser, amikor a szüleid megkérdezik, hogy ment a napod. "Jól." Aztán menj a szobádba, és pihenj egyet, mert megérdemled. Hatalmas energiába kerül az emberek egész napon át való hülyítése. De nem baj, végülis beilleszkedtél.

9. Ha az előbbi pontok 1-től 8-ig cikinek tűntek, igazad van! Hagyd őket figyelmen kívül, és ugorj a 10-es és 11-es pontokra, ha szeretnéd megkönnyíteni az életed!

10. Sétálj be az igazgatód irodájába, és mondd el neki, hogy ez így nem mehet tovább. Szerezz egy példányt *Gina Oliva "Egyedül a többségi iskolában: egy siket diáklány emlékiratai" című könyvéből. Add oda az igazgatónak, és mindenkinek, aki azt állítja, hogy ugyanolyan vagy, mint a többi gyerek. Mondd ki kereken: "Én pedig pontosan ÍGY érzem magam.”

11. Máris jobb helyzetben vagy: kérhetsz jelnyelvi tolmácsot, hallást segítő eszközöket, jegyzetelőt, és/vagy bármilyen más eszközt, ami neked a legnagyobb segítséget jelenti. Ha ez nem működik, vedd fel a kapcsolatot a legközelebbi siketeket vagy nagyothallókat segítő szervezettel, hogy támogassanak. Ha már harcolnod kell a jogaidért, legalább ne egyedül tedd.

 

Tessék, ez volt a lista. Remélem, tetszett. Ha valamit, akkor azt mindenképp megtanulhattad belőle, hogy semmi gond azzal, ha különbözöl másoktól. Én szívesebben mondom azt, hogy egyedülálló, kivételes vagy. Tudom, bátorság kell hozzá.De egy csodás új világ fog feltárulni előtted, ha mersz pontosan az lenni, aki vagy. Sok szerencsét!

Azt hiszem, nincs több hozzáfűznivalóm.

 05.jpg

Címkék: hallókészülék siket nagyothalló integrált hallássérült szájrólolvasás szegregált

Az emberek egyik  tulajdonsága, amin gyakran megütközöm, hogy borzasztóan felszínesek. Hogy gyakran az alapján ítélnek, amit látnak. Mikor leszázalékoltak, és kézhez kaptam, hogy hány százalékban nem vagyok munkaképes ép társaimhoz képest, csak ültem, és azon gondolkoztam, hogy ez annyira abszurdum, morbid, hihetetlen, ironikus és legfőképpen nonszensz, amit a papír úgy ordít felém, hogy szinte hallom:

 

,, Ami látszik rajtad, az szánnivaló és komoly fogyatékosság, ami nem, az szinte nincs is."

 

Amellett, hogy hallássérült vagyok, a bal kezem is mozgássérült. Ha nagyon egzakt akarok lenni, akkor úgy mondom, hogy halmozottan fogyatékos vagyok, aki mozgássérült és hallássérült.

A százalékolás úgy működik ez esetben, hogy a két fogyatékosságot külön értékelik százalékosan abból a szempontból, hogy mennyire akadályoz az életviteledben, a munkavállalásban, a hétköznapokban. A számokat látva komolyan gondolkozóba estem, hogy kik azok az ép (sic) emberek, akik a szociális hivatalban ülnek és döntenek az én életem felől, úgy, hogy fogalmuk nincs arról, hogy egy-egy fogyatékkal élni mit jelent.

 

A mozgássérült kezemre ugyanis jóval magasabb százalékot kaptam, mint a hallássérülésemre.

 

Nyilván úgy gondolkoztak, hogy nem tudok majd egykönnyen fizikai munkát vállalni. Rendben. Elfogadom. De belegondoltak abba, hogy ténylegesen melyik fogyatékosságom hátráltat igazán? Megkérdezett engem bárki is? És mi van a szellemi munkával?

Igaz, kitanulnék fodrásznak, ötvösnek, kozmetikusnak, szakácsnak, cukrásznak, pincérkednék, de nem tehetem, mert valószínűleg nem vennének fel sehová fél kézzel. Dolgoztam már olyan helyen, ahol nehéz dolgokat kellett emelni, de megoldottam. De csak azért dolgozhattam ott, mert protekcióm volt, és nyári munkás voltam. Főzök fél kézzel, és sütni is tudok. Rendben tartom a háztartást, és azt mondom, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudnék megoldani! Nyomva kell tartani a gázt és közben meg kell gyújtani, ha főzni akarok? Térddel benyomom a kapcsolót és fél kézzel meggyújtom a gyufát.

De tanulni nagyon nehéz. Ülök az órákon és nem értek semmit. Dupla annyit tanultam világéletemben, mint az, aki hall, mert otthon hozzá kellett olvasnom az anyaghoz mindent, hogy megértsem. Barátkozni nehéz, mert szájról olvasok. Beszélnek körülöttem, és nehéz mindent érteni. Szórakozni nem tudok akárhol, mert sötétben nem értek semmit, a mozit csak feliratosan nézem. Nyelvet tanulhatok, de nagyon nehezen és használni szintén vagy nem fogom tudni vagy nagyon minimálisan. Felvesznek dolgozni valahová? Vajon mindenki felém fog fordulni? A hallássérülés a kommunikációban akadályoz. Szájról olvasással a környezetből érkező információk 32-40%-a jut el hozzám.

 

De ez nem látszik rajtam, mert tudok beszélni. 

 

Miért olyan emberek ülnek ezeknél az asztaloknál, akik nem sérültek? Miért nem biztosít a világ olyan lehetőségeket, hogy a fogyatékkal élők harcolják ki a társaiknak a jogaikat? Miért nem törtetünk mi jobban, hogy elmagyarázzuk a világnak, hogy miképp élünk, és mire lenne szükségünk? Miért nem mutatunk rá a hézagokra és hibákra, amit ki kell javítani?

Mert jelenleg az van, hogy mindenki sír vagy beletörődik. Meg az, hogy ha szociális hivatalba kell menni, akkor összegyűjtenek egy kis nyálat a szájukban, hogy nyáladzzanak. Mert az látványosabb, mert az emberek még mindig azt hiszik, hogy egy fogyatékosság annál súlyosabb, minél jobban látszik. Amiben, még ha van is némi ráció, durva túlzás.

 
deafproject8.jpg

Címkék: siket nagyothalló hallássérült szájrólolvasás

26
szombat
ápr 2014

csöndesen csendcsigába gömbölyödöm. vonalaimon átárad a hang, a magánhangzók, a valami amit úgy hívnak hogy zene, de én csak elképzelni próbálom vagy néha átélem vagy csak azt hiszem de nem tudom ez valóban az e, pedig sokan kérdik tudod-e mi az hogy zene hát a ritmus meg amikor a basszer a húrok közé tép, vállatvonok, tudom mi az a basszer azt is hogy csontig hatol ami utánaközben történik meg hogy ilyenkor éneklik hogy az élet fáj az élet szép van fent meg lenn és van üresség, kérdik azt is hogy  hallod - érzed - mit hallasz - hogy hallod, vállat vonok, mert nem tudom csak azt hogy amikor azt hiszem hogy amit hallok az a zene akkor csöndesen csendcsigába gömbölyödöm és a vonalaimon átárad a hang a magánhangzó a valami amit talán úgy hívnak hogy zene

 

zene-6-.jpg

 

Címkék: siket nagyothalló hallássérült szájrólolvasás

22
kedd
ápr 2014

* Horváth Veronika készített velem interjút a hallássérülésről. Íme egy kis összefoglaló azoknak, akik a lényegre kíváncsiak

Nemrég, 2014 februárjában nyílt meg a Trafóban Szájkóder címmel interaktív kiállításod a szájról olvasásról. A Szájkóder honlapján olvashatjuk, hogy olyan kipróbálható helyzeteket kínálsz a látogatóknak, amik által a résztvevők a hallássérült emberek világában találhatják magukat, átértékelhetik saját helyzetüket. A szemléletformálás nem titkolt cél. Hogyan született meg ez a kiállítás?

Nyilván személyes indíttatásból. Én ugye halló családban nőttem fel, hallóként neveltek, mindig is kaméleonként tudtam elvegyülni a hallók között. Viszont az egyetemen sok korlátommal szembesültem, ami egyfajta identitáskérdéshez is vezetett: Halló vagyok vagy siket? Ezután nagyon sokat foglalkoztam siketekkel, magammal, és végül az volt a cél, hogy a tanulságokat levonjam, és továbbadjam a hozzám hasonlóknak, és az épeknek. Azt akartam, hogy értsék meg, hogy semmi sem az, aminek látszik. Hogy attól, hogy beszélek, én még problémákkal küzdök napi szinten. A hallássérülteknek pedig azt akartam érzékeltetni, hogy saját magukat is lássák meg, azt, hogy az épekkel türelmesnek kell lenni, mivel nekik is új dolog ez, máshogy kell hozzánk állni, ami szokatlan dolog. Ne legyünk türelmetlenek. Valamint, ne vegyüljünk el, hanem vállaljuk fel: Attól, hogy nem látszik rajtunk, hogy hallássérültek vagyunk, igenis szükségünk van más hozzáállásra. Az embereket nem hibáztathatjuk azért, mert nem állnak hozzánk megfelelően, mikor nem tudják mivel állnak szemben, és azt sem, hogy mit kellene csinálniuk.

Mikor derült ki, hogy gond van a hallásoddal, és pontosan milyen fokú halláskárosodásod van?

Teljes mértékben siket vagyok, hallókészülék nélkül nem hallok semmit, szájról olvasok. Hallókészülékkel minimális zörejeket, hangzavart érzékelek, de ha nem fordul felém valaki, akkor nem értem, hogy mit mond. Körülbelül másfél évesen derült ki, viszont elhúzódott egy kicsit a probléma felismerése, mivel gyakorlatilag anyukámnak kellett bebizonyítania, hogy igenis baj van. Az orvosok nem vették komolyan, abban az időben ez még nem volt olyan elterjedt probléma, amit rutinszerűen vizsgáltak volna.

Olvastam egy írásodat egy gyerekkori emlékről, arról, amikor először maradtál egyedül otthon. „Mert az ajtónyitásnak van valamije, hangja, amit az ember észrevesz. Mint a tévében. Odakapják a fejüket. A lépteknek is van ilyenje, mert mutatják. Aztán a nő vagy férfi a házban tudja, hogy valaki van ott. De nekem csak két szemem van, azt se tudom úgy mozgatni, mint az a zöld izé. A kaméleon. Ezért rohangálok.” Milyen nehézségekkel kellett megküzdened gyerekként? Voltak olyan jelenségek, amik érthetetlennek tűntek?

Biztosan voltak, de nehéz ezeket beazonosítani. Mindent meg tudtam magyarázni, kilogikázni. Sokáig nem tudatosítottam, hogy nem úgy működöm, ahogyan az átlaggyerek. Hogy másképp érzékelem a dolgokat. Nemrégiben értettem meg azt is, hogy az emberek, ha figyelnek, akkor egy dologra fókuszálnak, amikor néznek valamit. Én globálisan nézem az egész teret. Tehát, mikor szájról olvasok rólad, és a szádat figyelem, közben látom az egész környezetem is, és ha valaki közeledik, azt a szemem sarkából érzékelem. Olyankor oldalra nézek gyorsan, regisztrálom, hogy tőlem szeretnének-e valamit, ha nem, visszafordulok. A hallóknak erre nincsen szükségük, hiszen a hallásukra tudnak hagyatkozni, és ráérnek odafordulni, ha szólítják őket.

Nem halló gyerek a hallók között – a társas kapcsolatok kialakítása nem lehetett egyszerű. Hány évesen mentél először gyerekközösségbe? Mit tapasztaltál ott az óvó nénik, tanítók és mit a gyerekek részéről?

Mondhatni, elsős koromban. Meg előtte óvodában voltam közösségben, de oda megszakításokkal jártam, mert gyakran különböző rehabilitációs kórházakba jártam, akkor az ottani óvodákban voltam. Ezeken a helyeken főleg szlovák gyerekek voltak, és ez tök jó volt, mert a játékhoz nem kellett se beszéd, se nyelv. Nyilván később nehezebb lett, mikor a beszéd kulcsfontosságúvá vált. Ott érthetetlenek voltak számomra az olyan dolgok, minthogy az emberek kibeszélik egymást, mást mondanak, mint amit gondolnak. Ez egyfajta szocializációs késés volt, amit meg kellett járnom. Klikkekbe sosem tartoztam, inkább 1-1 emberrel voltam jóban, és ez a mai napig is így van. Megvannak a fájdalmai és szépségei is, de ez van, a korlátokat el kell fogadni, felül kell emelkedni, és pozitívnak kell lenni. Kompromisszumos megoldásokat kell találni.

Szlovákiába jártál iskolába, itt él a családod is. Nyelvi környezeted nem volt homogén. Hogyan élted meg, vannak olyan emberek, akik körülötted élnek, és nem az anyanyelvedet használják? Gondolok itt a kommunikációra az utcán, a közértben, a buszon...

Annak idején szlovákot is tanultam, és németet is a magyar mellett. Ez a szájról olvasás mellett nagyon nehéz, mivel mindkettő nyelv nagyon mássalhangzós, míg a magánhangzókat lehet leolvasni jobban a szájról, a mássalhangzókat inkább csak kilogikázom. Ha a soknyelvű környezetre gondolsz, nem volt sosem frusztráló, azért nem egy főleg szlovákok által lakott környezetben nőttem fel, de egyébként is, ha belegondolsz, én buszon, utcán, közértben mindig zsivajgó, idegen, érthetetlen nyelvkeveréket érzékelek, kivéve ha valakinek a száját nézem. Akkor tisztul ki a zavar, és kap értelmet minden. A szlovákot, németet nyilván nehezen olvasom, de ez a magyarral is előfordul: ember-és szájfüggő. Végső soron ott a papír vagy a menekvés.

A blogodon is többször írsz a hallókészülékek cseréjéről és az ezzel járó kellemetlenségekről. Milyen készülékeket használtál, használsz?

Régebben analóg gépem volt. Abban az volt a jó, hogy csak azokat a hangokat érzékeltem, amelyek akkor hangzottak el, amikor épp beszéltem valakivel. Ez nagy segítség volt a szájról olvasásban. A csere után digitális géppel ez nehézzé vált, a digitális gép ugyanis a tényleges hallást akarja visszaadni, azaz felerősíti a háttérzajokat is. Ami rettenetesen idegesítő volt, és elvette a zajos környezetben azt a segítséget is, amit az analóg gép adott, hiszen a beszélőtársam hangját szinte nem is érzékeltem. A hallók agyműködése automatikusan szűri a zajokat, míg az enyém nem. Elvileg az a cél, hogy ehhez hozzászokjon az agyam. Lassan két éve, hogy megvan, most már kezdek idomulni az új helyzethez.

A hallókészüléken kívül milyen segítséget kaptál akár a tanulmányaid alatt? Nem sérültek-e jogaid a nem megfelelő körülmények miatt? (Például az információhoz való hozzáférés joga.)  Az egyetemen sok esetben az auditív csatornán történő befogadásra épülnek az órák. Hogy tudtad áthidalni a nehézségeket?

Nincsenek még olyan jó szinten a segítségnyújtásban az egyetemek. Akarnak segíteni, de nehéz, nem tudják mi a teljesen megfelelő. A legjobb segítségnyújtást a Bárczi adja, persze, hiszen az a főprofilja, otthon van a témában. Én jegyzetekből, könyvekből tanultam, szájról olvasva képtelenség napi több órát figyelni órán. Fárasztó, nehéz, de megtanultam kiszűrni a felesleges dolgokat és célirányosan, erőtartalékosan teljesíteni a kötelezettségeket.

A Kodolányi János Főiskolán 2011-ben végeztél kommunikáció és médiatudomány szakon, most pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen hallgatsz gyógypedagógiát. Úgy tudom, szurdopedagógia és értelmileg akadályozottakkal pedagógiája szakirányon folytatod majd a tanulmányaidat. Mi motivál, és mit szeretnél a jövőben elérni gyógypedagógusként?

Most ugye a BME-n mesterizek kulturális iparágak szakirányon, de a gyógypedagógia most a cél. Mindenképpen segíteni, fejleszteni, az integrációt elősegíteni. Szeretném, ha a sorstársaimnak könnyebb lenne, és persze a kommunikációs tapasztalatokat is szeretném kamatoztatni. Úgy gondolom, kreativitással sokkal jobban lehet oktatni, megértetni dolgokat és elfogadtatni a másságot. Ez pedig azért is fontos számomra, mert a kreativitás kiküszöbölheti a munka során a kommunikációs nehézségeimet.

Tudatosan törekszel arra, hogy elérd a kitűzött céljaidat. Azonban nem mindenki ilyen bátor és tettre kész. Az asszertív kommunikáció elsajátítása különösen fontos a fogyatékkal élő emberek számára ahhoz, hogy érvényesíteni tudják a jogaikat. Előző félévben az egyik szemináriumon éppen a hallássérülést hoztuk erre példaként, nem mindegy, hogy valakit egy konferencián hová ültetnek, látja-e megfelelően az előadót. Feltételezem, hogy ilyen esetben te jeleznéd, hogy a szájról olvasáshoz helyet kell cserélned valakivel. Mint gyógypedagógus-hallgató, hogy látod ezt a kérdést? Az asszertivitás mennyire számít közkincsnek?

Nagyon fontos, hogy a hallássérültek felvállalják, felszólaljanak, hogy igen! Erre van szükségem! A kiállításom is erre hívta fel a figyelmet. Én magam is végigjártam ezt a lépcsőt a tagadástól a felvállalásig. Gyógypedagógusként majd ez is fontos célom lesz, hogy megtanítsam, hogy igenis, vállald fel, ha szükséged van valamire. Jelenleg úgy gondolom, van még hová fejlődni, hiszen a hallássérültek a kommunikációs nehézségek miatt gyakran élik meg a kudarc érzését, ami az önbizalmukat is letöri, és épp ezért az asszertivitásuk is csökkenhet. Ahhoz, hogy ez fordítva legyen, az kellene, hogy biztosítva legyen számukra a stresszmentesebb oktatás, hétköznapok, munkavállalás. Az, hogy legyenek sikerélményeik is a kudarcok mellett.

Elhivatottan küzdesz azért, hogy felhívd a figyelmet arra, a fogyatékkal élő emberek teljes életet élnek, élhetnek. Nemrég a NetBarátnő internetes portálon jelent meg egy cikked Elsősorban nő vagyok címen, szintén ebben a témában. Szerinted miben kellene a magyar társadalomnak fejlődnie? Látsz-e különbséget a társadalmi hozzáállásban és felelősségvállalásban határon innen és túl?

Érdekes kérdés, pont a Philip Zimbardo Hősök Tere néven ismert civil kezdeményezés kapcsán jutott eszembe, hogy ez a kulcs. Az embereknek természetessé kéne, hogy váljon az, hogy segítünk. Több Szájkóder kiállítás kell, több érzékenyítés, több hallássérült, aki beszél róla- hozzáteszem, optimistán- és folyamatosan szivárogtatni az információkat, ingereket. Mert az ragadós, és így sikerülhet egyfajta attitűdváltoztatást létrehozni.

 253522_3d0ad13585_s.jpg

Címkék: siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

15
kedd
ápr 2014

A szemek beszédesek. Beszédesebbek, mint bármi más. Annyiféle csillogása, rezdülése van, hogy voltak pillanatok, mikor csak néztem ezeket a leheletnyi változásokat, és elakadt a lélegzetem, hogy létezik ilyen.

Mint amikor apám fölém hajolt, mikor a bölcsességfogam műtötték, és a szemében ott ült az aggódás, a sajnálat és a borzalom. Meg amikor hazafelé tartottunk a pozsonyi dugóban, és rám nézett. A retina fátyolos remegéséből szinte kihallottam, hogy: mindjárthazaérünk, mindjárthazaérünk. Mikor a gyerekek szemébe nézek, látom, hogy tükörtiszta szemfelületük ragyog a kíváncsiságtól és a csodálkozástól. Ki vagy?- pislognak- láttadaztavalamitamivalamitcsinált? Olyan a szemük felszíne, mint a tó, amibe folyton kavics potyog. 

Néztem szembe dühös szemekkel. És azok is olyan sokfélék. Van a száraz szem, ami rezzenéstelenül néz, és nincsen benne könyörület. Ez a haragos szülők szeme, mint amikor azt hazudtam anyámnak, hogy nem cigiztem, pedig ömlött belőlem a füstszag. Van a könnyes, mikor fáj a düh, és az anyák nem értik a gyereküket. Mint amikor buta voltam és éretlen. Zavarba hozó tekintet ez, amitől a gyerek elkezdi szégyelleni magát. És van a remegő, mikor olyan dolgok miatt leszünk dühösek, amire nem számítottunk. Ha csalódunk, vagy ha tehetetlenek vagyunk. Mint amikor látom valakin, hogy találkozik a korlátaival.

Néztek rám boldogan. És annyiféle boldogság van. A hihetetlenkedő, mint amikor lediplomáztam, és alig hitték el, hogy eljött az a nap. Hogy a lány, akire annak idején azt mondták, hogy beszélni sem fog, elvégezte az egyetemet. Ezek kivétel nélkül könnyes szemek, pirosodó szemhéjjal. Ilyenkor a szem kivirágzik. Van a huncut boldogság, ez a hosszas beszélgetések tekintete. És van a meghatott, fátyolos boldogság, mint amilyen anyué meg apué volt, mikor felolvastam a születésnapjukon a köszöntőmet.

Vannak villanások, amik odavágnak, hogy errőlnebeszélj, vagy namostfogdvisszamagad, és vigyázz, vagy megyünk. Ezek apró jelek, amelyek segítenek megérteni, hogy mi történik. Vannak a múltba révedő redőző tekintetek, rezzenéstelen, Téged kerülő szemek, amiből érzed, hogy most csendben kell maradnod. Ott vannak még az öregek sokat látott, mosolygós szemei. És vannak a könnyektől patakzó szemek, melyek arra hivatottak, hogy segítsenek megnyugodni. 

A szemek olyanok számomra, mint a szavak. Mások fejében szövegek visszhangzanak, az én emlékeimben tekintetekbe zárt üzenetek, érzelmek, intések, tanítások képei maradnak meg.

És vannak a békés, lehunyt szemek. Amikor nincs üzenet. Csak csend. Nyugalom. Hangtalanság.

 

58714_879477406_big.jpg

Címkék: siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

03
csütörtök
ápr 2014

* a szájkóder kiállítás azért is olyan fontos számomra, mert nem csak és kizárólag az épeknek szól. hanem mindenkinek. nekem is.

Meg sem fordult a fejemben, hogy miféle tükröt csinálok a kiállításommal saját magamnak. Saját magamról. Hogy olyan dolgokat tudok meg, amelyek eddig ugyan megfordultak a fejemben, de nem tudtam igazán átélni. Hosszú percekre, míg a hallók a siket oldalra kerültek, én a hallók oldaláról néztem magam. És meglepődtem. Tanultam. Átértékeltem.

Az egyik installációmat gyakran csoportosan csináltuk. Körbeálltunk, míg az egyik halló vendég felvett egy fülest, amivel az mp3-asról fehér zajt hallgatott. Ezzel tudtuk biztosítani, hogy az összes hangot kiszűrje, aminek van értelme, és segíthet a megértésben. A többiek addig beszélgettek egymással, és hozzá is. A végén pedig megbeszéltük, hogy ki mit tapasztalt. Milyen volt nem hallani.

Számítottam arra, hogy sokan meglepődnek, és a legtöbb esetben pár perc után lekapták a fülest, mondván: ,,Hát, ez nagyon szar." Rossz nem hallani, kirekesztettnek lenni, nem érteni, hogy mi van. De nem számítottam arra, hogy látni fogom azokat a reakcióimat, amiket eddig észre sem vettem magamon.

Furcsa volt, ahogyan figyelt az, aki éppen nem hallott. Járt a tekintete a beszélők között, enyhén csodálkozó, értetlenkedő, kíváncsi és elkeseredett, lemondó arcvonásokkal nézelődött. Mikor beszéltem hozzá, visszakérdezett. Háromszor is, néha egyre idegesebben, és meglepetten vettem észre a bennem hullámzó érzelmeket: türelmetlenség, felismerés, hogy én is így kérdezek vissza és ilyen gyakran, bűntudat, hogy egyáltalán türelmetlen vagyok, és bűntudat, hogy hozzám ilyen sok türelem kell sokszor.

Tudjátok, olyan pillanat volt ez, mint amikor elcsattan a pofon, és rögtön tudod, hogy megérdemelted. Vagy amikor belenézel tükörbe, és nem érted, hogy a fenébe nem vetted észre, hogy van egy tincsed, ami szőke, míg a többi fekete.

 

d1f379096168c81188abc8c5e1c40212.jpg

Címkék: siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

01
kedd
ápr 2014

Edzés. Izu meg én túl vagyunk az egyórás intenzív izzadáson a szaunától. Én kellemesen lefáradok a koreográfiás ugribugritól hiába,öregszem, Izu meg csak jobban felpörög tőle. Neki az öltöző maga a táncparkett, számára még mindig tart az óra, rögtönöz is néhány koreográfiát. Hirtelen másképp kezd el mozogni, megáll, fülelni kezd mint az őzike.

- Tök jó zene megy! Mehetett volna ez az órán! 

Bólogatok, nyilván elkezdődött a másik óra.

- Miért ez most milyen? Meg milyen volt előző órán?

Izu furcsán néz, mintha más reakcióra számított volna, elkezdi magyarázni de nem érti miért.

- Hát ez rockys, az előző...jaj!

Észbe kap. 

- Elfelejtettem...hogy Te nem..hallod...bocsánat!

Szegény, teljesen rosszul érzi magát. Nekem meg vigyorognom kell. Muris, na.

- Ugyan már! Semmi gond, én is el szoktam felejteni! 

 

De tényleg!

sorry.jpg

Címkék: siket hallássérült nem hall szájról olvasás

28
péntek
már 2014

Annyira dühös vagyok!- írja egy ismerősöm.- Ennyire! És küld egy zeneszámot.

Először elmosolyodom. Az ismerőseim nagy része, annak ellenére, hogy több éve ismernek, gyakran elfelejti, hogy hallássérült vagyok, és néhány dologban másképpen kell hozzám állni. Például nem vagyok a legjobb partner arra, hogy kitárgyaljam az EDDA zenei stílusát vagy pályafutását. Vagy mondjuk ne zenében próbálják elmondani, hogy milyen a hangulatuk. Vagy ha küldenek is zenét, akkor ne várjanak ugyanolyan reakciót, mint egy hallótól.

Nem mintha nem hallgatnék zenét, csak az én elvárásaim mások a zenével szemben. Többnyire nem érdekel a szöveg, csak a dallam. És ugye én némiképp másképp érzékelem a zenét a többségnél, mivel csak bizonyos hangokat tudok kiragadni. Nem beszélve arról, hogy csak úgy hallgatok zenét, hogy pont van olyan fülesem, ami elég hangos és nem rossz, vagy rákötöm hangfalra és feltökölöm a hangerőt. Amit a szomszédok annyira nem díjaznának.

Másrészt viszont igazán csodálom azt, hogy erre képesek. Hogy az emberekben megfogalmazódnak érzések, fájdalmak, örömök, feszültségek, és azt zenébe és szövegbe öntik. Méghozzá úgy, hogy az emberek a számokat hallgatva tökéletesen magukra ismernek. Mind hangzásban, mind szövegben, mind pedig a kettő tökéletes harmóniájában. Hogy elég egy számot hallgatniuk, és nem kell kifejezniük azt, amit éreznek, mert felolvadhatnak a zenében, a tökéletes megértésben.

A zene az embernek igazi extázis. Elnézem néha a zenét hallgató emberek arcát, ahogyan behunyják a szemüket, átélik a zenét, és mozogni kezdenek. Az arcuk annyira kifejező tud lenni, és a számoktól függően kavarog rajtuk az összes érzelem, amit előhív belőlük a dallam: düh, agresszió, fájdalom, akarat, dac, boldogság és diadal. A múlt összes árnya és öröme.

Néha olyan megfejthetetlen és misztikus a hallók életének ez a része, és épp ezért néha félelmet és frusztrációt hív elő belőlem. Mire gondol, mikor beleéli magát? Milyen emléket idéz fel benne? Velem miért nem élhet át ilyet? Hozzám miért nem kötheti zene? 

Az emberek életét általában végigkísérik a zenei változások és slágerlisták. Ha meghallanak egy-egy számot valahol, emlékeket tudnak felidézni általa. Csókok, meghitt pillanatok, sírások, tragikus szünetek és fergeteges bulik emlékeit. Irigylem. Irigylem azokat a pillantásokat, amikor az emberek úgy néznek össze, hogy: Emlékszel? Mint a boldog cinkosok. Egyszerre nyűgöz le, tesz boldoggá, és teszi kicsit szomorkássá a hangulatom.

Ennek ellenére szerencsés vagyok. Néhány(maximum 5-10) olyan zeneszámom van, amit ha meghallgatok, konkrét emlékeket idéz fel. Egy csókot, egy élményt, boldog és keserédes pillanatokat. Mintha ki lett volna centizve. Minden emléktípushoz egy zene. Pont, ami nem hiányozhat az ember életéből, ha visszatekint.

És szerencsés vagyok, mert a vizualitás zenéjét hallgathatom. Én az emlékeket képekhez, mozdulatokhoz, érintésekhez, illatokhoz és fényekhez kötöm. Tudtad, hogy az emberek mozdulatai és vonásai meglepően hasonlíthatnak egymásra? Hogy egy vadidegen vállrándítása eszedbe juttathatja egy kedves személy vállrándítását? Hogy egy ablak eszedbe juttatja, hogy tinédzserkorodban kimásztál a szoba ablakának párkányára és bámultad a kertet? Hogy egy fénysugár felidézi azt a hajnalt, amikor egy fontos dologról gondolkodtál? És a szarkalábak a szem környékén egy kutakodó szempárra emlékeztethetnek?

Az én zeném ilyen. Kicsit magányos, kicsit megoszthatatlan. De az enyém.

 

music-dandelion.jpg

Címkék: siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

süti beállítások módosítása