Klassz fordításra leltem itt, ami annyira jól van összerakva, hogy egy az egyben  megosztom veletek.

A Deaf Culture Online szerkesztője, Mark Drolsbaugh fokozatosan lett siket. Siket iskolák mellett halló intézményekbe is járt, majd a Gallaudet Egyetemen tanult. Tőle származik a következő túlélési lista, ami pontosan rámutat azokra a helyzetekre, ami kínszenvedés egy hallássérültnek, mikor hallók között tanul. Emlékszem, évekig én is csak elvoltam, beilleszkedtem, felolvadtam. Fárasztó volt.

Hogyan éljük túl a többségi (halló) iskolát?

Számos, siket oktatással foglalkozó workshop-on elhangzott már, hogy a siket és nagyothalló tanulók számára továbbra is a többségi iskolába járás marad az elsődleges lehetőség. Még mindig úgy adják elő a dolgot, hogy ez a "legkevésbé korlátozó környezet". A legtöbb ember számára a "legkevésbé korlátozó környezet" annyit jelent: "Hurrá, nézd a kis Jancsit, milyen szépen elvan a hallók között!”

Egy dolgot viszont elfelejtenek ezek az emberek: hatalmas a különbség a "valahol ellenni", és a "valahová tartozni" között. Már sokszor elmondtam, és továbbra is tartom: ha az ember "elvan", az is sok erőfeszítésbe kerül. Kimerítő, és nem ez az igazi megoldás, hiszen el kell hozzá nyerni mások jóindulatát. Valahová tartozni sokkal inkább megéri, mert ott akár vissza is üthetsz, önmagad lehetsz, és tudod, hogy elfogadnak. Ez az igazi, ami olyankor történik, amikor az ember az igazi társai között van.Sajnos ezt túl kevesen értik meg.

Ha halló iskolába járó siket vagy, és egyedül bújod a tananyagot, más területen sem sok segítséget kapsz majd, pedig ezek is ugyanolyan fontosak ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben.Összeállítottam tehát egy listát arról, hogy hogyan éld túl a halló iskolát. Gyakorlati technikákon alapul, amiket korábban alkalmaztam. Ha halló iskolába járó siket vagy, vagy ismersz olyat, aki az, nyugodtan nyomtasd ki ezeket a féltve őrzött titkokat, és használd, ahogy jónak látod.

1. Ha van hallókészüléked, próbáld minél inkább elrejteni. A legutolsó, amit akarsz, különbözni a többiektől.

2. Szünetben és ebénél mindig lógj együtt egy csapat gyerekkel, akkor is, ha nem érted őket. Utánozd a testbeszédüket, mosolyogj, ha mosolyognak, nevess, amikor nevetnek. Ügyeskedj össze néhány beszélgetést is valakikkel, és senki sem fogja még gyanítani sem, hogy teljesen elveszettnek érzed magad.

3. Bólogass nagyokat, amikor a felnőttek rád csodálkoznak, mennyire jól elvagy, mint a többi normális gyerek.

4. Gondolkozz úgy, mint egy titkosügynök. Nyomozz a könyvtárban, ha valamit nem hallottál az órán. Még kettősügynök barátokat is toborozhatsz, akik tudják, hogy nem hallasz. Minden nap beszéljétek át, milyen információkról maradtál le (házi feladatok, hirdetések, stb.) De maradj a háttérben, és vigyázz, nehogy felfedd magad. Sose feledd, be kell illeszkedned a többségbe.

5. Ha valamit kérdez a tanár, és te nem érted, megmenekülhetsz, ha megkéred, hogy ismételje meg. Ha másodszorra sem érted, inkább vond meg a vállad, és mondd, hogy Nemt'om, és kész. Sokkal jobb hülyének, mint siketnek látszani. (Az iskolákban hülyékből sok van, de siketből mennyi? Na ez az.)

6. Ne legyen teljesen egyértelműen látható, amikor a tanár szájáról próbálsz olvasni. Ne tekerd a nyakad mindig ugyanarra, mint a tanár - tuti lebukás. Inkább firkálj valamit hanyagul a füzetedbe, mintha mindent értenél. Légy nyugodt, laza, még kicsit "unatkozhatsz" is (tudod: beilleszkedés!). Később bármikor beszélhetsz a kettősügynököddel, hogy megtudd, miről maradtál le.

7. Vésd az eszedbe, hogy a hallók nagyon odavannak a zenéért. Fontos nekik, úgyhogy előbb-utóbb lehet, hogy az iskolai kórusban kötsz ki. Ekkor két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy lógsz az óráról, és a lázadókhoz csapódsz. Lehet, hogy végül a goth metálosok vagy a stoner rajongók között végzed, de megéri a kompromisszum. A másik: ha van hozzá elég hallásmaradványod, tátogj a Tavaszi koncerten Milli Vanili-re. Tudom, hülyeség. De ne feledd, a te dolgod beilleszkedni.

8.  Ha egy hosszú sulinap után hazaérsz, viselkedj úgy, mint egy átlagos tinédzser, amikor a szüleid megkérdezik, hogy ment a napod. "Jól." Aztán menj a szobádba, és pihenj egyet, mert megérdemled. Hatalmas energiába kerül az emberek egész napon át való hülyítése. De nem baj, végülis beilleszkedtél.

9. Ha az előbbi pontok 1-től 8-ig cikinek tűntek, igazad van! Hagyd őket figyelmen kívül, és ugorj a 10-es és 11-es pontokra, ha szeretnéd megkönnyíteni az életed!

10. Sétálj be az igazgatód irodájába, és mondd el neki, hogy ez így nem mehet tovább. Szerezz egy példányt *Gina Oliva "Egyedül a többségi iskolában: egy siket diáklány emlékiratai" című könyvéből. Add oda az igazgatónak, és mindenkinek, aki azt állítja, hogy ugyanolyan vagy, mint a többi gyerek. Mondd ki kereken: "Én pedig pontosan ÍGY érzem magam.”

11. Máris jobb helyzetben vagy: kérhetsz jelnyelvi tolmácsot, hallást segítő eszközöket, jegyzetelőt, és/vagy bármilyen más eszközt, ami neked a legnagyobb segítséget jelenti. Ha ez nem működik, vedd fel a kapcsolatot a legközelebbi siketeket vagy nagyothallókat segítő szervezettel, hogy támogassanak. Ha már harcolnod kell a jogaidért, legalább ne egyedül tedd.

Tessék, ez volt a lista. Remélem, tetszett. Ha valamit, akkor azt mindenképp megtanulhattad belőle, hogy semmi gond azzal, ha különbözöl másoktól. Én szívesebben mondom azt, hogy egyedülálló, kivételes vagy. Tudom, bátorság kell hozzá.De egy csodás új világ fog feltárulni előtted, ha mersz pontosan az lenni, aki vagy. Sok szerencsét!

Azt hiszem, nincs több hozzáfűznivalóm.

Az emberek egyik  tulajdonsága, amin gyakran megütközöm, hogy borzasztóan felszínesek. Hogy gyakran az alapján ítélnek, amit látnak. Mikor leszázalékoltak, és kézhez kaptam, hogy hány százalékban nem vagyok munkaképes ép társaimhoz képest, csak ültem, és azon gondolkoztam, hogy ez annyira abszurdum, morbid, hihetetlen, ironikus és legfőképpen nonszensz, amit a papír úgy ordít felém, hogy szinte hallom:

,, Ami látszik rajtad, az szánnivaló és komoly fogyatékosság, ami nem, az szinte nincs is."

Amellett, hogy hallássérült vagyok, a bal kezem is mozgássérült. Ha nagyon egzakt akarok lenni, akkor úgy mondom, hogy halmozottan fogyatékos vagyok, aki mozgássérült és hallássérült.

A százalékolás úgy működik ez esetben, hogy a két fogyatékosságot külön értékelik százalékosan abból a szempontból, hogy mennyire akadályoz az életviteledben, a munkavállalásban, a hétköznapokban. A számokat látva komolyan gondolkozóba estem, hogy kik azok az ép (sic) emberek, akik a szociális hivatalban ülnek és döntenek az én életem felől, úgy, hogy fogalmuk nincs arról, hogy egy-egy fogyatékkal élni mit jelent.

A mozgássérült kezemre ugyanis jóval magasabb százalékot kaptam, mint a hallássérülésemre.

Nyilván úgy gondolkoztak, hogy nem tudok majd egykönnyen fizikai munkát vállalni. Rendben. Elfogadom. De belegondoltak abba, hogy ténylegesen melyik fogyatékosságom hátráltat igazán? Megkérdezett engem bárki is? És mi van a szellemi munkával?

Igaz, kitanulnék fodrásznak, ötvösnek, kozmetikusnak, szakácsnak, cukrásznak, pincérkednék, de nem tehetem, mert valószínűleg nem vennének fel sehová fél kézzel. Dolgoztam már olyan helyen, ahol nehéz dolgokat kellett emelni, de megoldottam. De csak azért dolgozhattam ott, mert protekcióm volt, és nyári munkás voltam. Főzök fél kézzel, és sütni is tudok. Rendben tartom a háztartást, és azt mondom, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudnék megoldani! Nyomva kell tartani a gázt és közben meg kell gyújtani, ha főzni akarok? Térddel benyomom a kapcsolót és fél kézzel meggyújtom a gyufát.

De tanulni nagyon nehéz. Ülök az órákon és nem értek semmit. Dupla annyit tanultam világéletemben, mint az, aki hall, mert otthon hozzá kellett olvasnom az anyaghoz mindent, hogy megértsem. Barátkozni nehéz, mert szájról olvasok. Beszélnek körülöttem, és nehéz mindent érteni. Szórakozni nem tudok akárhol, mert sötétben nem értek semmit, a mozit csak feliratosan nézem. Nyelvet tanulhatok, de nagyon nehezen és használni szintén vagy nem fogom tudni vagy nagyon minimálisan. Felvesznek dolgozni valahová? Vajon mindenki felém fog fordulni? A hallássérülés a kommunikációban akadályoz. Szájról olvasással a környezetből érkező információk 32-40%-a jut el hozzám.

De ez nem látszik rajtam, mert tudok beszélni. 

Miért olyan emberek ülnek ezeknél az asztaloknál, akik nem sérültek? Miért nem biztosít a világ olyan lehetőségeket, hogy a fogyatékkal élők harcolják ki a társaiknak a jogaikat? Miért nem törtetünk mi jobban, hogy elmagyarázzuk a világnak, hogy miképp élünk, és mire lenne szükségünk? Miért nem mutatunk rá a hézagokra és hibákra, amit ki kell javítani?

Mert jelenleg az van, hogy mindenki sír vagy beletörődik. Meg az, hogy ha szociális hivatalba kell menni, akkor összegyűjtenek egy kis nyálat a szájukban, hogy nyáladzzanak. Mert az látványosabb, mert az emberek még mindig azt hiszik, hogy egy fogyatékosság annál súlyosabb, minél jobban látszik. Amiben, még ha van is némi ráció, durva túlzás.

csöndesen csendcsigába gömbölyödöm. vonalaimon átárad a hang, a magánhangzók, a valami amit úgy hívnak hogy zene, de én csak elképzelni próbálom vagy néha átélem vagy csak azt hiszem de nem tudom ez valóban az e, pedig sokan kérdik tudod-e mi az hogy zene hát a ritmus meg amikor a basszer a húrok közé tép, vállatvonok, tudom mi az a basszer azt is hogy csontig hatol ami utánaközben történik meg hogy ilyenkor éneklik hogy az élet fáj az élet szép van fent meg lenn és van üresség, kérdik azt is hogy  hallod - érzed - mit hallasz - hogy hallod, vállat vonok, mert nem tudom csak azt hogy amikor azt hiszem hogy amit hallok az a zene akkor csöndesen csendcsigába gömbölyödöm és a vonalaimon átárad a hang a magánhangzó a valami amit talán úgy hívnak hogy zene