Van egy hírem, amire szeretnélek felkészíteni Benneteket! :) Ne aggódjatok, jó hírről van szó! :)

Mikor nyáron elkezdtem írni a blogom, álmomban sem hittem volna, hogy mára 180 főre ugrik az olvasók száma. Július óta 37 poszt született ezen a felületen, és ma száznyolcvanan vagytok, akik visszatértek hozzám, osztoztok a pillanataimban, és írtok is nekem..:)

Elmondhatatlanul jó érzés, mikor írtok, hogy sikerült elkapnom azt, és megfogalmaznom, amit Ti is átéltek, vagy éppen sikerül bevezetnem benneteket egy olyan világba, amibe eddig még nem volt rálátásotok.:)

Számomra nagyon fontos ez a blog.:) Az, hogy olvassátok, értsétek, mosolyogjatok rajta, vagy szánjatok pár percet arra, hogy elgondolkoztok egy-egy poszton. Egyrészt, mert egy olyan problémát szeretnék bemutatni Nektek, és körvonalazni, ami nem látható. Ezáltal is szeretném elérni, hogy jobban figyeljetek oda.:) Legyetek megértőek, segítőkészek, kedvesek. :) És tudom, hogy azok vagytok, mert ezt a blogot azok olvassák, akik tudnak azok lenni. :) Mint például a CBA-ban az egyik eladó, aki, mikor kávét kérek elvitelre, mosolyogva vár, felismer, és odafigyel arra, hogy mindent értsek. :) Varázslatossá teszi a reggelem. :)

Éppen ezért nagy álmom volt, hogy kézzelfogható módon is, ne csak írásban tudjam szemléltetni a szájról olvasás mibenlétét. Szerettem volna, ha átélitek. Ha igazán megértitek. És ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha olyan körülményeket biztosítok, ami közelebb hozza ezt a világot. :) Körvonalazódni kezdett bennem egy kiállítás képe.:) Dolgozgattam az elemeken, csiszolgattam, ötletelgettünk, és végül eljött az a nap, mikor kész koncepcióval tudtam előállni. És végül sikerült, sok-sok segítséggel, támogatással, amiket megfelelő időben mindenkinek külön-külön is meg fogok köszönni. :)

Ugyanis februárban a Trafó alsó részében, a Kontra Klubban megvalósul ez a kiállítás. :) Kicsit vizuális lesz, kicsit interaktív, kicsit érzelgős..:) A részletekről időben értesíteni foglak benneteket. :) Addigis dolgozunk az alkotásokon, installációkon.

Köszönöm tehát, hogy velem vagytok, olvastok! :) Remélem, drukkoltok, várjátok a kiállítást, örültök a hírnek. :) Biztatlak Benneteket arra, hogy szóljatok mindenkinek, akit érdekelhet. Ajánljátok a Szájkódert olvasásra, terjesszétek. Mert ez nem csak egy blog. Ez annál egy kicsit több. :)

Elkóder (aki hall):

- Akkor este találkozzunk!
- Oké, hol?
- A blahán.
- A villamosnál?
- Igen.
- Melyik oldalon?
- A nyugati irányába.
- Hánykor?
- 7kor.
- Ok, ha valami közbejön, akkor meg....

küldjél SMS-t. Merthogy a telefont úgyse veszed fel. Gyakran mondom, hogy azért megpróbálhatná felvenni. Néha teljesen egyértelmű milyen információra vágyok... csak bele kellene kiabálni a mikrofonba (megmutattam hol van) "mindjárt megérkezek, csak óriási dugó volt, meg ugye fél órával később indultam el". 

Nem. Ez nem egy panaszkodó bejegyzés. Ez arról szól, hogy megértsd a tele-kommunikáció is másabb. Nem vagyok az az SMS-ező típus, aki elcseveg csak úgy a semmiről, hogy néha órák telnek el két üzenet közt. Ha valamit akarok akkor azt azonnal. Erre jó a telefon. Csörög, rezeg, kiírja a nevem, szájkóder tudja hogy én vagyok. Felveszi, bemondja: halló. Mondom neki: halló. Létrejött a kapcsolat, én hallom őt, ő engem, megtörtént a kommunikációs csatorna ellenőrzése! Minden készen áll, mit kívánsz kisgazdám? De ugye ez csak ábrándozás, marad a szöveges üzenet, vagy célbaér, vagy nem. Vagy észreveszi vagy nem. Van kedve válaszolni vagy nem. Sok a vagy.

Ezért kell megtanulni másképp kommunikálni. Nem csak szemtől szemben, nem csak arra kell vigyázni, hogy lássa a számat, előre el kell gondolkozni. Meg kell kérdeznem reggel, hogy vegyek valamit a boltból? Nem ma jön a gázszerelő? Elmész a postára feladni a levelet? 

Nincs ebédszünetben telefonálgatás. Nincs trécselés, nincs gyorsan elmondom mi történt velem, nincs pletyizés.

Szájkóder(aki nem hall):

Nem hallom a hangját, nem tudok rögtön elmondani neki valamit, nem tudom a bolt előtt, hogy vegyek-e valamit vagy nem. De leginkább az érzés hiányzik. Az, hogy csörög a telefon, felveszem, beleszól, beleszólok, a hangunk valahol összeér, a telefonba mosolygok, merthogy a hallók így szokták. És a mosoly is áthallatszik.

Néha olyan hülyén érzem magam emiatt. Mintha ettől valami megkopna belőlem, belőlünk, kicsit több a félreértés, nincsenek íratlan létező szabályok, melyek alapján tudod, hogy ez hogyan működik. Hiányzik a hangsúly, az emotikonokat nem mindegy, hová teszed. A tudat, ő alkalmazkodik többet, mert neki nem ez a természetes, nem ehhez van szokva. És amikor nap végére fáradtan hazapottyanunk, akkor van egy kicsi ,,lemaradtál néhány dologról" érzés. Elmondod, de nem ugyanazzal a lelkesedéssel, ahogy a telefonba mondanád. És ilyen apró gyöngypillanatokról maradsz le, amiknek amúgy a szerves része akarsz lenni. Ráadásul, ha egész nap nem hallasz felőle, mert sok a munka, és telefonon csevegni gyorsabb mint üzeneteket váltani, akkor több aggodalom, hiányérzet halmozódik fel benned. 

És ilyenkor azért, néha kiborul a bili, hogy: Basszus, telefonon annyival egyszerűbb lenne.

Nem megy az csak úgy. Hogy felveszem és belemondom. Olyan mintha felvennél egy virslit és abba beszélnél. Abszurdum. Minek beszélnél egy virslibe? Ha mégis megteszed, groteszken hat. Az én kezemben a mobil csak egy virsli, sosem beszéltem bele. Ha beleszólok, akkor fura. Nincsen száj, amit figyelhetek, nincs testbeszéd, amiből levonhatom a következtetést. Csak hang van. Illetve még csak az sincs. Nem értem a helyzetet, csak csinálom, de a fejem helyén egy nagy kérdőjel himbálózik veszettül: Mi a fenének csinálod ezt?

Persze voltak kivételek, mikor ezt kellett csinálni, még régen, akkor beleszóltam, de legalább leleményes voltam. Nem tudtam, a másik hallott-e mindent, felvette-e egyáltalán. Állítólag azt hallod. Ezért csak ismételtem körbe körbe a választ, a végén odabiggyesztve, hogy:..de csörgess meg, ha hallottad!

Félelem, bizonytalanság ölel körül, ha ez a téma szóba kerül. Igyekszem nem foglalkozni vele, mert ez nem az én hibám. Ez az élet velejárója, egy tényező, amivel számolni kell és meg kell oldani. Egy kellemetlen dolog, ami semlegessé tehető. Tényleg csak apróság.

És ezt addig mondogatom, míg el nem hiszem.

Az, hogy mennyire értem valakinek a beszédét, attól is függ, hogy miről beszélünk, milyen háttérismeretem van az adott témáról, mennyire ismerem azt, akivel beszélgetek, és mennyire szoktam meg a szájmozgását. Ebben a posztban most csak a háttérismeretre mutatok példát.

Mint a múltkori posztban már bemutattam, magánhangzók alapján olvasom össze a szavakat, ami olyan gyorsan történik, hogy szinte szavakat érzékelek. Egyik tipikus példa, ha olyan szövegről van szó, amit valamiért ismerős. Vers, vagy ismert sablonon alapul, sokszor hallottam. Mint például József Attila: Mama c. versének részlete.

********* csak a mamára 

*******,meg-megállva

******* kosárral az ölében,

Ment a padlásra, ment *******.

Mivel ismerem a szöveget, ezért a hiányzó részeket pótolni tudom. Ez általában hallóknál is működő funkció, csak ők ezt nem beszédmegértésre, hanem szöveg- és kontextus- megértésre alkalmazzák. Teszem azt, éppen becsöppensz egy társaságba, ahol az ütvefúrógép felépítéséről beszél valaki. Ha otthon vagy a témában, egyből vágod, hogy miről van szó, míg, ha nem, éppen úgy kirekesztődsz. Mint ahogyan én is egy olyan tanórán, előadáson, ahol olyan szavakkal találkozom, ami nem teljesen magától értetődő, nem használom őket túl gyakran, vagy idegen szavak.

,,A ****órák mérésére az *** **** *****metrikus számlálója *olgált. Az 1888. évi ***** kiállításon mutatták be, de bizonytalanul ****. A *éré*i  ****ság viszont jelentős ****veszteséget ***ott az áram*******knak. Egyébként is a *******-mérő használata feltételezte, hogy a ******** körben folyó ***** a *******el arányos, és azonos *****ú.”

A szóvégi képzőtagokat kapom el legtöbbször, hiszen azok rengetegszer előfordulnak. Az idegen szavak kiesnek, mint ahogyan az angol nevek is. És mivel olyan esetről van szó, hogy első alkalommal találkozom a témával(első fizika óra), vagy nem vagyok benne otthon, nehezebben azonosítom be a szavakat. Valamint ebben a szövegrészletben a ,,mérési" szót az m és s betű érzékelésének hiánya miatt félreérthetem az ,,érési" szónak. És ez csak arra egy példa, hogy a tanár egy helyben áll, jól artikulál, és látom a száját. Ha elfordul, és úgy beszél, a szöveg azon része teljesen kiesik. És még ha addig tudtam is volna követni, mire ismét felém fordul, olyan témaváltás is történhet, hogy nem találom az összefüggést.

Az eredeti szöveget itt olvashatjátok:

,,A wattórák mérésére az Elihu Thomson dinamometrikus számlálója szolgált. Az 1888. évi párizsi kiállításon mutatták be, de bizonytalanul mért. A mérési pontatlanság viszont jelentős pénzveszteséget okozott az áramszolgáltatóknak. Egyébként is a Thomson-mérő használata feltételezte, hogy a feszültségi körben folyó áram a feszültséggel arányos, és azonos fázisú.”

A következő posztban azt szemléltetem példákkal, hogy a környezeti tényezők hogyan befolyásolják a beszédértést.