Az, hogy mennyire értem valakinek a beszédét, attól is függ, hogy miről beszélünk, milyen háttérismeretem van az adott témáról, mennyire ismerem azt, akivel beszélgetek, és mennyire szoktam meg a szájmozgását. Ebben a posztban most csak a háttérismeretre mutatok példát.

Mint a múltkori posztban már bemutattam, magánhangzók alapján olvasom össze a szavakat, ami olyan gyorsan történik, hogy szinte szavakat érzékelek. Egyik tipikus példa, ha olyan szövegről van szó, amit valamiért ismerős. Vers, vagy ismert sablonon alapul, sokszor hallottam. Mint például József Attila: Mama c. versének részlete.

********* csak a mamára 

*******,meg-megállva

******* kosárral az ölében,

Ment a padlásra, ment *******.

Mivel ismerem a szöveget, ezért a hiányzó részeket pótolni tudom. Ez általában hallóknál is működő funkció, csak ők ezt nem beszédmegértésre, hanem szöveg- és kontextus- megértésre alkalmazzák. Teszem azt, éppen becsöppensz egy társaságba, ahol az ütvefúrógép felépítéséről beszél valaki. Ha otthon vagy a témában, egyből vágod, hogy miről van szó, míg, ha nem, éppen úgy kirekesztődsz. Mint ahogyan én is egy olyan tanórán, előadáson, ahol olyan szavakkal találkozom, ami nem teljesen magától értetődő, nem használom őket túl gyakran, vagy idegen szavak.

,,A ****órák mérésére az *** **** *****metrikus számlálója *olgált. Az 1888. évi ***** kiállításon mutatták be, de bizonytalanul ****. A *éré*i  ****ság viszont jelentős ****veszteséget ***ott az áram*******knak. Egyébként is a *******-mérő használata feltételezte, hogy a ******** körben folyó ***** a *******el arányos, és azonos *****ú.”

A szóvégi képzőtagokat kapom el legtöbbször, hiszen azok rengetegszer előfordulnak. Az idegen szavak kiesnek, mint ahogyan az angol nevek is. És mivel olyan esetről van szó, hogy első alkalommal találkozom a témával(első fizika óra), vagy nem vagyok benne otthon, nehezebben azonosítom be a szavakat. Valamint ebben a szövegrészletben a ,,mérési" szót az m és s betű érzékelésének hiánya miatt félreérthetem az ,,érési" szónak. És ez csak arra egy példa, hogy a tanár egy helyben áll, jól artikulál, és látom a száját. Ha elfordul, és úgy beszél, a szöveg azon része teljesen kiesik. És még ha addig tudtam is volna követni, mire ismét felém fordul, olyan témaváltás is történhet, hogy nem találom az összefüggést.

Az eredeti szöveget itt olvashatjátok:

,,A wattórák mérésére az Elihu Thomson dinamometrikus számlálója szolgált. Az 1888. évi párizsi kiállításon mutatták be, de bizonytalanul mért. A mérési pontatlanság viszont jelentős pénzveszteséget okozott az áramszolgáltatóknak. Egyébként is a Thomson-mérő használata feltételezte, hogy a feszültségi körben folyó áram a feszültséggel arányos, és azonos fázisú.”

A következő posztban azt szemléltetem példákkal, hogy a környezeti tényezők hogyan befolyásolják a beszédértést.

....imádtam a zongora hangját. Édesapám karbantartó volt az iskolában, így nyaranta bevitt azokba az osztályokba, ahol igazi, régi zongorák voltak. Leültem a hangszer elé, megtanultam elklimpírozni a boci-boci tarkát, de sokszor csak mélán ütögettem a billentyűzetet, éreztem a hang rezgését az ujjaim végén, melyek felszaladtak a könyökömig. Voltak kedvenc billentyűim, melyeket jobban érzékeltem, azokat képes voltam tíz percen keresztül nyomogatni és figyelni az egész monstrumot, hogy hogyan működik, honnan jön ki ez az érzés? Nem sokra rá, kaptam egy mini játékzongorát, amin külön is lehetett billentyűzni, de ha lenyomták az egyik billentyűt, akkor eldúdolta a hullapelyhest. Minden este arra aludtam el. Az volt a párnám. Fogtam, rátapasztottam a fülem a hangszóróra(akkor érzékeltem valamennyire a mély hangokat), és folyamatosan újraindítottam a hullapelyhes dallamát. Sosem álmodtam olyan szépeket, mint akkoriban...

- Mi ez a zaj? - kérdi pislogva.
- Mi? Miről beszélsz? Milyen zaj? - fordulok felé. Ülök a laptop előtt, nézek ki a fejemből. Fülelek. Aztán szép lassan kapcsolok két fázis késéssel.
- Repülőgép.- válaszolom, már-már gyerekesen lenézően.
- Tényleg???

A szeme akkora lesz, mint egy csészealj, szemöldöke felszalad a nem éppen alacsony homloka közepéig, amit ő nemes egyszerűséggel Neandervölgyi homloknak hív. 

- Ja.

                                                                                                    *

Mikor megkérdezik tőlem, hogy hogyan hall, sosem tudom, hogy mit mondjak.

- És akkor ő nem hall semmit?
- Nem, nem hall, tejjjesen süket. 99,99 százalék a bal. A jobbal talán meghallaná az atomvillanást, mer' az 99.1-es.
- akkor hogy... (tud beszélni, kommunikálunk, hallja meg ha kopogtatnak, megy bulizni, néz tévét...)

Gyakran türelmes vagyok, és belemegyek a magyarázatba.

- És akkor ő nem hall semmit?
- Nem hall semmit a hallókészüléke nélkül. Siket, de a hallókészülékével hallja a zörejeket, a hangos dolgokat.
- Akkor nem is süket.
- De.
- De most mondod, hogy hall.

Na, most akkor siket vagy nem? Az elején nekem is nehéz volt megérteni, de még inkább elfogadni. Mint halló, fogalmam sincs, hogy milyen az, amikor nem hallunk, de sok-sok tapasztalatmegosztás, beszélgetés és analizálás(!) után rájöttem, hogy nem kell mindent hallani ahhoz, hogy hallj. A repülőgép kilóméter magasan repül, nem hallom a dübörgését, nem hallom a sivítását. Mégis az ismerős zajra egyből rávágom hogy repülőgép. Megtanultam. Mert az ember megtanulja a pontokat összekötni vonalakká, a vonalakat ábraként értelmezni. Szájkóder hallókészülékkel 100-ból egy pontot lát, míg előtted ott van az egész ábra. Ő megtanulta, hogy az az egy pont mit jelent, ha ott van. Néha rémisztő, néha aranyos. Merthát, egy pont sokmindent jelenthet...