Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!

10
szombat
aug 2013

A csodák olykor nagyon apró részletekben rejlenek. Egy mozdulatban, egy vonásban, egy képben, egy hangban. Olykor benned. Néha vedd le a szemellenződet, és láss. Úgy igazán. Tisztítsd meg magad a sötét gondolatoktól, és fedezd fel az apró csodákat olyan dolgokban, amiről eddig nem is gondoltad, hogy ott vannak. Én mindig, mikor látom, hogy valakik úgy beszélnek, hogy nem néznek egymásra, amikor érzem, hogy suttognak a sötétségben, akkor arra gondolok: Ők valami csodálatos dolgot élnek át. És még csak nem is tudnak róla! 

Címkék: csoda siket tonz melendez

09
péntek
aug 2013

(a hallókészülék csere nehézségei)

– Apu hangja olyan, mint a medvéé – mondtam alig néhány évesen anyunak a százas Skodánk hátsó ülésén. Pedig még sose hallottam igazi medvét brummogni. A mustársárga autó zúgott alattam, én meg kerestem a megfelelő szavakat, de nem volt egyszerű. Az új hallókészülékem teljesen másféle világot hozott elő nekem, mint amelyikben addig éltem. Mindenkinek kicserélődött a hangja. Apué lett a medve hangja, a medvéé még medvésebb lett. Jöttek új hangok is, amelyeket addig nem hallottam, s nem tudtam, melyik mihez tartozik. 

Az elkövetkező években lassan megszoktam az új hangokat, és helyére került minden. A medvésebb hang a medvéé lett. Apu medvehangja apué lett. És ez így ment majd tizenöt évig. 

Aztán egy éve reggel felkeltem, beraktam a hallókészülékemet a fülembe, bekapcsoltam, és recsegni kezdett. Torz lett minden hang, majd a szerkezet kikapcsolt. Talán sosem voltam még annyira kétségbeesett, mint akkor. Pár óra múlva ugyan működni kezdett, de nyilvánvalóvá vált: új gépre van szükségem. 

Nem sok hétre rá már a fül-orr gégészeten ültem, és az új gépet teszteltem.

– Egykéthá... Egykéthá... Na, milyen? – kérdezte a doktornő, én meg pislogtam mint a hajasbaba, akit előre-hátra döntögetnek.

– Furcsa. -mondtam.

Néztek rám: a doktornő, a szakember, anyu, apu. Vártak valamit, hogy mondjam, mit kell állítani a gépen, én meg tanácstalanul néztem rájuk vissza. 

– Egykéthá... Egykettőhárom – skandálta a doktornő. 

– Más a hangszínezete – mondtam végül. 

Furcsa. Használom ezt a szót, de nem tudom biztosan, mit jelent. Csak azt hiszem, tudom, mi az a hangszínezet. 

– Más is lesz. Ezek profibb gépek. Nem lesz ugyanolyan, mint a régi gép. 

Bólintottam. Fülembe élesen belevágott az o meg az a betű. Arrébb kaptam a fejem, mintha belefűrészeltek volna az agyamba. 

– Túl magasak a magánhangzók – örültem, hogy tudok mondani valami értelmeset. 

A szakember állított rajta valamit, az egykéthá olyan lett, mint a körfűrész. Rémülten körbenéztem: ez túl mássalhangzós, mondtam, az a meg az o szinte sehol nincs. Megint átállítottak valamit, most meg teljesen sziszegős, mint amikor ereszt a gumiszelep, gondoltam, mert még azt se hallottam sose. Másfél óra múltán két hét próbahordásban egyeztünk meg. 



Egy hét után rájöttem, hogy nehezebb lesz, mint gondoltam. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki kontaktlencsét vagy protézist kap. Meg kell szokni. De hallani azt, hogy a biliárdgolyók összeütköznek, hogy a metró süvít, hogy az autók nagyon hangosak, valamint mindenkinek megint más a hangja, az idegesítő! Apunak nem apu hangja van, hanem új. Amiről eddig azt hittem, az autó hangja, most megváltozott. A tornán tizenöt percig képtelen voltam a koreográfiát követni, mert annyira más és idegesítő hangja volt a zenének, hogy sutba vágta a koncentrációs képességemet. Végül kikapcsoltam a gépet. 

A legidegesítőbb az volt, hogy nem tudtam megfogalmazni pontosan, hogy mi a zavaró. Csak idegenszerű, frusztráló, szokatlan, hátborzongató. És az eddig kedvesen duruzsoló villámlásnak félelmes hangja lett. 

cf809587a5d05cdcd2402c643225e4c3.jpg

Címkék: autó hang skoda apu hallókészülék

08
csütörtök
aug 2013

Charlie Chaplint mindenki ismeri. Fekete-fehér figura, bozontos bajusz, sétapálca, kantáros buggyos nadrág és kerekített fekete kalap. A némafilmek királya bámulatos pantonim mozdulatokkal, arcmimikával csetlett-botlott a mozivásznon a kor mozilátogatói előtt.

Nem sokan tudják, de Chaplin szoros kapcsolatot ápolt a kaliforniai híres festővel, Granvile Redmonddal. Granvile siket volt, így Chaplin belekóstolt a jelnyelv világába, lévén, hogy csak így értették meg egymást. Felismerte a mimikák, gesztusok jelentőségét, ami a filmjeiben nagy hasznára vált. Együtt is szerepeltek több némafilmben, ami igazán szívmelengető, ha belegondolunk, hogy kettejük kapcsolata, munkássága példaként állhat a mai kor embere előtt. 

Chaplin élete olyan volt mint a filmjei: egyszerre kell sírni és nevetni rajta. Chaplin a filmről és életéről alkotott véleményét így foglalta össze: Az élet, ha közelről nézed, tragikus, de távolabbról nézve komédia. Ezért vállalhatta, hogy az Életem c. könyvében őszintén írjon nehéz gyerekkoráról, édesanyja elmezavaráról, vagy arról a magányról és elveszettségről, ami újra és újra rátalált, akármilyen gazdag és sikeres volt is. Történeteit olvasva egy színes, de töredezett kaleidoszkópba lesve látunk bele Chaplin életébe. A végén csak benyomások maradnak, és Chaplin azon életszemlélete, hogy minden nevetés nélkül telt nap elvesztegetett nap.

Címkék: némafilm siket pantonim charlie caplin Redmond Granvile

07
szerda
aug 2013

Megijedtél, ugye? Rákattintottál, hogy szidd a kormányt? Félteni kezdted a fizetésedet? Megijedtél, hogy alább kell adnod a luxust? Így is alig keresel, ezért munkahelyet akarsz váltani? Ki akarsz költözni az országból?

Te megteheted. Van, aki nem.

A fogyatékkal élőkkel szemben elterjedt, nagyon buta sztereotípiák egyike az, hogy szeretik kihasználni a körülöttük lévőket, ugráltatni őket, sokszor rájátszva az állapotukra. Arról nem beszélve, hogy nekik kényelmes életük van, hiszen kapnak támogatást, azaz "fizetést"munka nélkül.

Hülyeség.

Te, aki ép tagja vagy a társadalomnak, mi az, ami Téged előre visz? Ami motivál? Szeretnél egy saját lakást, tévét, motort, kozmetikumot, kirándulást? Hogy ezt elérd, összegyűjtöd rá a pénzt. (már amennyiben birtokában vagy a spórolás képességének) Hogy mivel? Munkával. És a munkában mi motivál még a fizetésen kívül? Miért dolgozol? Megmondom. Azért, mert a munka által hasznosnak, értékesnek, valakinek érzed magad. Van státuszod, pozíciód, értéked. Közelebb jutsz a kitűzött céljaidhoz.

Mi történik akkor, ha ezeket valamilyen okból kifolyólag nem kaphatod meg éppen? Mert mindenkinek van ilyen időszaka az életben. Nem talál munkát, vagy nem olyat, amilyet éppen szeretne. És olyankor beüt a ménkű, jön a depresszió, a motiválatlanság, az érzés, hogy nem érsz semmit sem. Most ne térjünk ki arra, hogy mennyi a fizetés, sem arra, hogy az ember ne válogasson. Én a lehetőségekről beszélek. Nektek, akik ép tagjai vagytok a társadalomnak, sokkal több lehetőségetek van. Interjúk tömkelegére mehettek el, és odáig biztosan eljuttok, hogy meghallgatnak. Biztos, hogy éltek minden lehetőségetekkel?

Egy fogyatékkal élő ember ugyanúgy szeretne dolgozni, még akkor is, ha kap némi támogatást-ami azért, tegyük hozzá, nem biztosít túl jó megélhetést-, mert szeretné hasznosnak, teljes értékű embernek érezni magát. Sokan tanulnak, elvégeznek valamilyen szakmát, főiskolát, és az állásinterjúkon akkora pofont kapnak, hogy a fal adja vissza a másikat. 

Mondok egy példát. A hallássérült Edit már régóta szeretne elhelyezkedni valahol. Takarítóként is szívesen dolgozna. Az állásinterjúkon azonban rendre elbukik. Csak azért, mert nem tud telefonálni.

 

- Halló, tessék, itt a *** Szálloda.

- Jó napot kívánok, a meghirdetett takarítói állásra jelentkezem.

- Igen. Éjszakai mûszakról lenne szó. Nem probléma?

- Nem, szóba jöhet.

- Akkor jó. Mikor tudna bejönni?

- Nem rólam lenne szó, tolmácsként telefonálok egy hallássérült hölgy helyett.

- Nem tudom... Hát mi nem foglalkoztatunk ilyesmivel.

- A hölgynek nagy gyakorlata van, sokáig szobalányként dolgozott, évekig takarított irodákat.

- Hát, nem hiszem, hogy ez működne. Ha telefonálni sem tud, hogyan mondjuk el neki, hogy mit kell csinálni?

- Ért mindent, nagyon jól olvas szájról. Csak szembefordulva kell hozzá beszélni, és egy kicsit lassabban.

- Én értem, de ez veszélyes.

- Miért?

- Nem hallja a porszívót. Vagy ha leesik valami, nem veszi észre. Nem, köszönjük.

 

Biztos, hogy aggódnod kellene a fizetésedért? Úgy értem, nem nyavalyogsz egy kicsit többet a kelleténél? Edit, és közülünk még sokan összeszorítjuk a szánkat, megrántjuk a vállunkat, és lépünk tovább. Újra tárcsáztatunk, bemegyünk személyesen. A sérült emberek sokkal kitartóbbak, precízebbek, hűségesebbek a munkáltatókhoz, mivel a kicsit is megbecsülik. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne bennük ambíció is. 

A fenti munkáltató fájdalmasan bigott szemléletmóddal van megáldva. Ha egy kicsit tájékozottabb lenne, tudná, hogy a porszívót nem kell hallani. Én sem hallom, mégis tudok porszívózni, nem koszosodom meg. És bármilyen hihetetlen, észrevesszük, ha valami leesik. Egyrészt érezzük, másrészt a látásunk sokkal érzékenyebb és globálisan nézzük a környezetünket, nem egy-egy pontra fókuszálva. 

Egyetlen dolog miatt utasította vissza Editet, és az a tájékozatlanság. Egy ismeretlen dologgal találta szembe magát, ami mögé hatalmas felelősségvállalást képzelt. Holott valójában csak egy dologra kellett volna odafigyelnie Edit és bármelyik más hallássérült dolgozója esetében: szemtől-szembe kell velük kommunikálni. 

Rengeteg olyan sérült él a világon, akiknek olyan képességei vannak- urambocsá' a kifejezésért-, hogy besz@rsz. Ha teheted, karold fel őket. Ha tudsz, segíts. De a legfontosabb, hogy legyél nyitott. Felejtsd el a sztereotípiákat, merj kérdezni és megérteni. Merd a bigottaknak elmagyarázni, hogy tévednek. Már ezzel jobbá teszed a világot.

Én becsülöm a sérültekben ezt a kitartást, szívósságot, akaraterőt. És biztatnék mindenkit, hogy ők is ezt tegyék. Ismerjék fel a lehetőségeiket, becsüljék meg azt, ami van. A nyavalygás sehová sem vezet. A kitartás annál inkább előbbre visz. 

 

625635_358037284307201_954131716_n.jpg

 

Címkék: telefon munka motiváció siket munkabér hallássérült takarító szájról olvasás

06
kedd
aug 2013

Hanyatt feküdtem az ágyamban és hallgattam a csendet. 

Jó barátom volt mindig. Nyugtatott, álomba ringatott, teret adott a gondolataimnak, hogy szétcsússzanak a sötét szobában, s én összeszedegessem azokat, amelyekre szükségem van. 

Egyszer, éjjel valami megtörte a csendet. A gondolataim, amelyek tekeregtek a légtérben, zavarossá váltak. Megriadtak, eliszkoltak, szertefoszlottak. Hiába szólongattam őket, elszaladtak, elbújtak a sötét sarkokban, s nem akartak előjönni. Csalódottan, tanácstalanul feküdtem: megzavarták a csendemet. 

Nem voltam egyedül. Négyen feküdtünk a szobában. Nem hallottam, csak éreztem, hogy szuszognak. Kis lábacskák futottak végig a bőrömön, kis bizsergés szaladt végig rajtam, és éreztem, hogy valami más. Hogy itt nemcsak álmában szuszog valaki, hanem valami újat fogok felfedezni, amit eddig még sosem tapasztaltam. 

Lehelet. Ez volt az első, ami eszembe jutott. Megborzongtam, mert a leheletről eszembe jutott, hogy egyszer valaki súgni akart valamit a fülembe, és a meleg levegő meglegyintette a nyakam. Kirázott tőle a hideg. Ezek suttognak, nyilallt belém a felismerés. Suttognak, vagyis a sötétség leple alatt beszélgetnek. Anélkül, hogy látnák egymást, anélkül, hogy egymás száját figyelnék. Belegondoltam, hogy úgy sokkal könnyebb beszélni. Nem látjuk a másik arcát, ő se lát minket, és előbb kiejtünk a szánkon olyan dolgokat, amit nappal nem. 

Szomorkásan elmosolyodtam. Tudomásul vettem, hogy eggyel bővült azon dolgok száma, amit nem fogok tudni megtapasztalni. Ugyanakkor eszembe jutott, mikor a homlokom az ő mellkasán volt és mondott valamit, nekem pedig bizsergett a homlokom. Várta, hogy figyeljek rá, de csak dünnyögtem, hogy ne, ez most így jó. Nem értette. 

Hevesebben kezdett dobogni a szívem. Aztán oldalra fordultam, az ablak felé, gondolatban megsimogattam a függönyt. Nem tudom miért jutott ez eszembe, csak hirtelen jól esett. Megnyugtatott a gondolat, hogy gyengéden átfuttatom a kezem a holdfénnyel átitatott függönyön. A dobogás alábbhagyott. Elaludtam.

whisper-ear.jpg

 

Címkék: hangok csoda csend siket hallássérült suttogás szájról olvasás

Kicsit tovább kutattam a mozik után, és éppen egy kedves sorstársam blogján találtam meg azt az információt, amire valójában leginkább szükségem volt, illetve szerettem volna, hogy létezzen. És íme, létezik!

Nemrégiben elindítottak egy petíciót arra vonatkozóan, hogy ismét több feliratos filmet vetítsenek a magyar mozikban. Hiszen 2013-ban, mint ahogy egy másik posztomban már kifejtettem, pofátlanul lecsökkent a feliratos filmek száma a magyar mozikban, és ezt a petíció elindítói is így látják. 

A  petíció elején le is írják a konkrét problémát:

,,A forgalmazók különféle statisztikákra és költséghatékonysági okokra hivatkozva újabban tartózkodás mellett készítenek magyar feliratos kópiákat. Ugyanakkor léteznek OV (Original Version) kópiák, de azok a legtöbbször csak parasztvakító 3D változatban kerülnek vetítésre."

Alá is támasztják ebbéli cselekvésük egyik indítékát egy jól megválasztott mondattal az Index egy cikkéből.

"Európai MAB bizonyította, hogy tudományosan egy tanulmányban, hogy a feliratosan, eredeti hanggal megnézett filmek és sorozatok segítik az idegen nyelvek tanulását."

http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2012/10/01/felirat_vs_szinkron/ )

Szóval, ne habozz! Ha feliratosan, eredeti hanggal szeretnéd élvezni a filmeket a moziban, terjeszd és írd alá a petíciót itt!

petition_protest_0.jpg

süti beállítások módosítása