Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!

03
csütörtök
ápr 2014

* a szájkóder kiállítás azért is olyan fontos számomra, mert nem csak és kizárólag az épeknek szól. hanem mindenkinek. nekem is.

Meg sem fordult a fejemben, hogy miféle tükröt csinálok a kiállításommal saját magamnak. Saját magamról. Hogy olyan dolgokat tudok meg, amelyek eddig ugyan megfordultak a fejemben, de nem tudtam igazán átélni. Hosszú percekre, míg a hallók a siket oldalra kerültek, én a hallók oldaláról néztem magam. És meglepődtem. Tanultam. Átértékeltem.

Az egyik installációmat gyakran csoportosan csináltuk. Körbeálltunk, míg az egyik halló vendég felvett egy fülest, amivel az mp3-asról fehér zajt hallgatott. Ezzel tudtuk biztosítani, hogy az összes hangot kiszűrje, aminek van értelme, és segíthet a megértésben. A többiek addig beszélgettek egymással, és hozzá is. A végén pedig megbeszéltük, hogy ki mit tapasztalt. Milyen volt nem hallani.

Számítottam arra, hogy sokan meglepődnek, és a legtöbb esetben pár perc után lekapták a fülest, mondván: ,,Hát, ez nagyon szar." Rossz nem hallani, kirekesztettnek lenni, nem érteni, hogy mi van. De nem számítottam arra, hogy látni fogom azokat a reakcióimat, amiket eddig észre sem vettem magamon.

Furcsa volt, ahogyan figyelt az, aki éppen nem hallott. Járt a tekintete a beszélők között, enyhén csodálkozó, értetlenkedő, kíváncsi és elkeseredett, lemondó arcvonásokkal nézelődött. Mikor beszéltem hozzá, visszakérdezett. Háromszor is, néha egyre idegesebben, és meglepetten vettem észre a bennem hullámzó érzelmeket: türelmetlenség, felismerés, hogy én is így kérdezek vissza és ilyen gyakran, bűntudat, hogy egyáltalán türelmetlen vagyok, és bűntudat, hogy hozzám ilyen sok türelem kell sokszor.

Tudjátok, olyan pillanat volt ez, mint amikor elcsattan a pofon, és rögtön tudod, hogy megérdemelted. Vagy amikor belenézel tükörbe, és nem érted, hogy a fenébe nem vetted észre, hogy van egy tincsed, ami szőke, míg a többi fekete.

 

d1f379096168c81188abc8c5e1c40212.jpg

Címkék: siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

01
kedd
ápr 2014

Edzés. Izu meg én túl vagyunk az egyórás intenzív izzadáson a szaunától. Én kellemesen lefáradok a koreográfiás ugribugritól hiába,öregszem, Izu meg csak jobban felpörög tőle. Neki az öltöző maga a táncparkett, számára még mindig tart az óra, rögtönöz is néhány koreográfiát. Hirtelen másképp kezd el mozogni, megáll, fülelni kezd mint az őzike.

- Tök jó zene megy! Mehetett volna ez az órán! 

Bólogatok, nyilván elkezdődött a másik óra.

- Miért ez most milyen? Meg milyen volt előző órán?

Izu furcsán néz, mintha más reakcióra számított volna, elkezdi magyarázni de nem érti miért.

- Hát ez rockys, az előző...jaj!

Észbe kap. 

- Elfelejtettem...hogy Te nem..hallod...bocsánat!

Szegény, teljesen rosszul érzi magát. Nekem meg vigyorognom kell. Muris, na.

- Ugyan már! Semmi gond, én is el szoktam felejteni! 

 

De tényleg!

sorry.jpg

Címkék: siket hallássérült nem hall szájról olvasás

süti beállítások módosítása