Szájkóder

Nem hallod? Szájkóder!

27
szerda
nov 2013

Imádok úgy mászkálni a városban és ülni a bkv-n, hogy közben elviteles pohárban szürcsölöm a kapucsínómat és bámészkodom az ablakon kifele. Főleg most, hogy a köd néha megtelepszik a Dunán, meg az autók fényszórói álmosan pislognak a reggeli félhomályban. Az emberek is álmosan pillognak, és mindig történik valami érdekes. 

Ezért általában reggel bevágódok a legelső helyre, ahol kávét tudok venni. És keresztbe rakom az ujjaim, hogy simán menjen. Mikor először voltam, fogalmam sem volt, hogy az ember hogyan vásárol kávét elvitelre. Sosem hallottam. Már sokszor láttam, hogy vesznek mellettem, de sosem hallottam, hogy mit mondanak közben.

- Kapucsínót kérek.- mondtam legelőször. - Olyan pohárban. - mutattam a papírszerű kupakos cuccra.

- E..i..e? (egyből ismerős a szó a kínai gyorskajáldából)

-Igen, elvitelre.

De később kitapasztaltam, hogy azt is mondják, hogy ,, Itt iszod?"  És akkor vágják, hogy mibe töltsék a kávét.

De ezután jött csak a java. A csaj nekiállt ugye kávét csinálni, közben hajlongott, térült-fordult, egyszer csak felém fordult és felvont szemöldökkel várakozóan rám nézett. 

- Két cukorral?!

- Ja. Igen!!!

Gáz. Valószínű, hogy nem először kérdezte. Utána ugyanez a tejszínhabbal és hogy fahéjjal kérem vagy kakaóporral. Ennek következtében nagyon leleményesnek éreztem magam, és következőre úgy mentem be hogy:

- ..'gelt! Kapucsínót kérnék két cukorra, tejszínhabbal, fahéjjal! (ezer wattos vigyor)

Csaj:

- Jóvanna'!  (wtf arckifejezéssel)

Epic! Azért azon az arckifejezésen máig somolygok. Azóta rutinos kávévásárló lettem, tudom melyik kérdés mikor jön, és készen állok a válasszal. Már viccelődöm is közben, csúszások persze akadnak, de nem olyan vészes. Szájkóderként valamennyi sorstársammal, úgy gondolom, nagyon leleményesen kivágjuk magunkat bizonyos szituációkból. Ha bizonyos kommunikációs helyzetekben akadályba ütközünk, akkor a következő ugyanolyan helyzetre kész kommunikációs stratégiával készülünk, amivel megelőzzük, hogy megint leégjünk.

7ac53cdae0d0e6d900075a518b36088d.jpg

Címkék: kommunikáció siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

25
hétfő
nov 2013

....koncertre, stend up előadásra, karaokera, meg úgy általában mindenféle előadásra, ahol az elmondott szó a lényeg?

Na igen. Ez egy tipikus kérdés. Hallóktól.

Jár. Képzeld. Koncertre is, színházba is, előadásra is.

Miért hiszed azt, hogy ezek a dolgok csak a hangok miatt élvezhetőek? Ez annyira tipikus halló hozzáállás, hogy mindent a hangoktól tesznek függővé. Régen voltak némafilmek, és a színházakban sem használtak szöveget, csak pantomimjátékot. És a hallók élvezték. Csak elszoktak tőle. Elfelejtették. 

Életemben először a 100 folk celcius koncertjén voltam a városi művházban, és azt az élményt sosem felejtem el. Az elején egy deka hang nem jött át. Ellenben a mellkasomban dübörgött a basszus, az előadók mozdulatai, a hangszereken mozgó kezek, a testek ritmikus mozgása, a mimika, a fény játéka, az előttem ülők sötét sziluettjei olyan elementáris hatást váltottak ki belőlem, hogy alig kaptam levegőt. Utána kezdtem hallani magát a zenét, amely egyszerre volt a vizualitás zenéje, és a hangok valamilyen egyvelege. Lestem a szájukat, mely néha előbújt a a mikrofon takarásából, és mikor sokadszor énekelték el a Paff a bűvös sárkány refrénjét, nekem is skandálásra nyílt a szám.

Emlékszem, mikor először voltam karaoke bárban, ahol végre feliratozták a számokat. Volt honnan leolvasni a szöveget, így majdnem olyan volt, mintha hallanék. Az első színházi darab, amit láttam, a Tom Sawyer kalandjai c. történet volt. Olvastam a történetet, ismertem, így hasonló élmény volt, mint amikor gyerekkoromban a diasorozatokon néztük a meséket. Némafilm. Tudom, ez a hallóknak borzasztónak tűnik, valójában fantasztikus. Vizuális színház, mozdulatok, jelmezek játéka. Nem kell szöveg. Az sokszor csak felesleges maszlag. Csak bele kell simulni a látványba, a történetbe, a szereplők lelkébe. Magadba zuhansz olykor egy kicsit, mély harmóniába kerülsz magaddal, belesüppedsz a székbe és eggyé válsz az egész darabbal. Erről szól az egész.

Éppen ezért, mikor azt mondjuk, hogy színházba vágyunk, vagy koncertre, vagy más hasonló helyre, ne nézz ránk furcsán. Ne lombozz le olyanokkal, hogy: ,, de úgysem élveznéd" meg ,, nem ugyanaz" . A világ elég sokszínű már. Mindenki más olvasatát látja a környezetének. A mi olvasatunk is más a színházról, a koncertről, mindenről. Furcsább, szokatlanabb, az biztos. De hidd el, ha egy stend apon nem akkor nevetünk fel, mikor Te, ha színházban nem úgy reagálunk mint Te, ha karaoke bárban csak ülünk zárásig, és nem éneklünk, attól még élvezzük. Csak másképp.

dsc_0162-2sv_72068976.jpg

Címkék: színház karaoke siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

21
csütörtök
nov 2013

Van egy hírem, amire szeretnélek felkészíteni Benneteket! :) Ne aggódjatok, jó hírről van szó! :)

Mikor nyáron elkezdtem írni a blogom, álmomban sem hittem volna, hogy mára 180 főre ugrik az olvasók száma. Július óta 37 poszt született ezen a felületen, és ma száznyolcvanan vagytok, akik visszatértek hozzám, osztoztok a pillanataimban, és írtok is nekem..:)

Elmondhatatlanul jó érzés, mikor írtok, hogy sikerült elkapnom azt, és megfogalmaznom, amit Ti is átéltek, vagy éppen sikerül bevezetnem benneteket egy olyan világba, amibe eddig még nem volt rálátásotok.:)

Számomra nagyon fontos ez a blog.:) Az, hogy olvassátok, értsétek, mosolyogjatok rajta, vagy szánjatok pár percet arra, hogy elgondolkoztok egy-egy poszton. Egyrészt, mert egy olyan problémát szeretnék bemutatni Nektek, és körvonalazni, ami nem látható. Ezáltal is szeretném elérni, hogy jobban figyeljetek oda.:) Legyetek megértőek, segítőkészek, kedvesek. :) És tudom, hogy azok vagytok, mert ezt a blogot azok olvassák, akik tudnak azok lenni. :) Mint például a CBA-ban az egyik eladó, aki, mikor kávét kérek elvitelre, mosolyogva vár, felismer, és odafigyel arra, hogy mindent értsek. :) Varázslatossá teszi a reggelem. :)

Éppen ezért nagy álmom volt, hogy kézzelfogható módon is, ne csak írásban tudjam szemléltetni a szájról olvasás mibenlétét. Szerettem volna, ha átélitek. Ha igazán megértitek. És ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha olyan körülményeket biztosítok, ami közelebb hozza ezt a világot. :) Körvonalazódni kezdett bennem egy kiállítás képe.:) Dolgozgattam az elemeken, csiszolgattam, ötletelgettünk, és végül eljött az a nap, mikor kész koncepcióval tudtam előállni. És végül sikerült, sok-sok segítséggel, támogatással, amiket megfelelő időben mindenkinek külön-külön is meg fogok köszönni. :)

Ugyanis februárban a Trafó alsó részében, a Kontra Klubban megvalósul ez a kiállítás. :) Kicsit vizuális lesz, kicsit interaktív, kicsit érzelgős..:) A részletekről időben értesíteni foglak benneteket. :) Addigis dolgozunk az alkotásokon, installációkon.

Köszönöm tehát, hogy velem vagytok, olvastok! :) Remélem, drukkoltok, várjátok a kiállítást, örültök a hírnek. :) Biztatlak Benneteket arra, hogy szóljatok mindenkinek, akit érdekelhet. Ajánljátok a Szájkódert olvasásra, terjesszétek. Mert ez nem csak egy blog. Ez annál egy kicsit több. :)

21a.jpg

Címkék: kiállítás siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

Elkóder (aki hall):

- Akkor este találkozzunk!
- Oké, hol?
- A blahán.
- A villamosnál?
- Igen.
- Melyik oldalon?
- A nyugati irányába.
- Hánykor?
- 7kor.
- Ok, ha valami közbejön, akkor meg....

küldjél SMS-t. Merthogy a telefont úgyse veszed fel. Gyakran mondom, hogy azért megpróbálhatná felvenni. Néha teljesen egyértelmű milyen információra vágyok... csak bele kellene kiabálni a mikrofonba (megmutattam hol van) "mindjárt megérkezek, csak óriási dugó volt, meg ugye fél órával később indultam el"

Nem. Ez nem egy panaszkodó bejegyzés. Ez arról szól, hogy megértsd a tele-kommunikáció is másabb. Nem vagyok az az SMS-ező típus, aki elcseveg csak úgy a semmiről, hogy néha órák telnek el két üzenet közt. Ha valamit akarok akkor azt azonnal. Erre jó a telefon. Csörög, rezeg, kiírja a nevem, szájkóder tudja hogy én vagyok. Felveszi, bemondja: halló. Mondom neki: halló. Létrejött a kapcsolat, én hallom őt, ő engem, megtörtént a kommunikációs csatorna ellenőrzése! Minden készen áll, mit kívánsz kisgazdám? De ugye ez csak ábrándozás, marad a szöveges üzenet, vagy célbaér, vagy nem. Vagy észreveszi vagy nem. Van kedve válaszolni vagy nem. Sok a vagy.

Ezért kell megtanulni másképp kommunikálni. Nem csak szemtől szemben, nem csak arra kell vigyázni, hogy lássa a számat, előre el kell gondolkozni. Meg kell kérdeznem reggel, hogy vegyek valamit a boltból? Nem ma jön a gázszerelő? Elmész a postára feladni a levelet? 

Nincs ebédszünetben telefonálgatás. Nincs trécselés, nincs gyorsan elmondom mi történt velem, nincs pletyizés.

Szájkóder(aki nem hall):

Nem hallom a hangját, nem tudok rögtön elmondani neki valamit, nem tudom a bolt előtt, hogy vegyek-e valamit vagy nem. De leginkább az érzés hiányzik. Az, hogy csörög a telefon, felveszem, beleszól, beleszólok, a hangunk valahol összeér, a telefonba mosolygok, merthogy a hallók így szokták. És a mosoly is áthallatszik.

Néha olyan hülyén érzem magam emiatt. Mintha ettől valami megkopna belőlem, belőlünk, kicsit több a félreértés, nincsenek íratlan létező szabályok, melyek alapján tudod, hogy ez hogyan működik. Hiányzik a hangsúly, az emotikonokat nem mindegy, hová teszed. A tudat, ő alkalmazkodik többet, mert neki nem ez a természetes, nem ehhez van szokva. És amikor nap végére fáradtan hazapottyanunk, akkor van egy kicsi ,,lemaradtál néhány dologról" érzés. Elmondod, de nem ugyanazzal a lelkesedéssel, ahogy a telefonba mondanád. És ilyen apró gyöngypillanatokról maradsz le, amiknek amúgy a szerves része akarsz lenni. Ráadásul, ha egész nap nem hallasz felőle, mert sok a munka, és telefonon csevegni gyorsabb mint üzeneteket váltani, akkor több aggodalom, hiányérzet halmozódik fel benned. 

És ilyenkor azért, néha kiborul a bili, hogy: Basszus, telefonon annyival egyszerűbb lenne.

Nem megy az csak úgy. Hogy felveszem és belemondom. Olyan mintha felvennél egy virslit és abba beszélnél. Abszurdum. Minek beszélnél egy virslibe? Ha mégis megteszed, groteszken hat. Az én kezemben a mobil csak egy virsli, sosem beszéltem bele. Ha beleszólok, akkor fura. Nincsen száj, amit figyelhetek, nincs testbeszéd, amiből levonhatom a következtetést. Csak hang van. Illetve még csak az sincs. Nem értem a helyzetet, csak csinálom, de a fejem helyén egy nagy kérdőjel himbálózik veszettül: Mi a fenének csinálod ezt?

Persze voltak kivételek, mikor ezt kellett csinálni, még régen, akkor beleszóltam, de legalább leleményes voltam. Nem tudtam, a másik hallott-e mindent, felvette-e egyáltalán. Állítólag azt hallod. Ezért csak ismételtem körbe körbe a választ, a végén odabiggyesztve, hogy:..de csörgess meg, ha hallottad!

Félelem, bizonytalanság ölel körül, ha ez a téma szóba kerül. Igyekszem nem foglalkozni vele, mert ez nem az én hibám. Ez az élet velejárója, egy tényező, amivel számolni kell és meg kell oldani. Egy kellemetlen dolog, ami semlegessé tehető. Tényleg csak apróság.

És ezt addig mondogatom, míg el nem hiszem.

 

swong_phone.jpg

 



 

Címkék: telefon siket nagyothalló hallássérült szájról olvasás

18
hétfő
nov 2013

Az, hogy mennyire értem valakinek a beszédét, attól is függ, hogy miről beszélünk, milyen háttérismeretem van az adott témáról, mennyire ismerem azt, akivel beszélgetek, és mennyire szoktam meg a szájmozgását. Ebben a posztban most csak a háttérismeretre mutatok példát.

Mint a múltkori posztban már bemutattam, magánhangzók alapján olvasom össze a szavakat, ami olyan gyorsan történik, hogy szinte szavakat érzékelek. Egyik tipikus példa, ha olyan szövegről van szó, amit valamiért ismerős. Vers, vagy ismert sablonon alapul, sokszor hallottam. Mint például József Attila: Mama c. versének részlete.

********* csak a mamára 

*******,meg-megállva

******* kosárral az ölében,

Ment a padlásra, ment *******.

Mivel ismerem a szöveget, ezért a hiányzó részeket pótolni tudom. Ez általában hallóknál is működő funkció, csak ők ezt nem beszédmegértésre, hanem szöveg- és kontextus- megértésre alkalmazzák. Teszem azt, éppen becsöppensz egy társaságba, ahol az ütvefúrógép felépítéséről beszél valaki. Ha otthon vagy a témában, egyből vágod, hogy miről van szó, míg, ha nem, éppen úgy kirekesztődsz. Mint ahogyan én is egy olyan tanórán, előadáson, ahol olyan szavakkal találkozom, ami nem teljesen magától értetődő, nem használom őket túl gyakran, vagy idegen szavak.

,,A ****órák mérésére az *** **** *****metrikus számlálója *olgált. Az 1888. évi ***** kiállításon mutatták be, de bizonytalanul ****. A *éré*i  ****ság viszont jelentős ****veszteséget ***ott az áram*******knak. Egyébként is a *******-mérő használata feltételezte, hogy a ******** körben folyó ***** a *******el arányos, és azonos *****ú.”

A szóvégi képzőtagokat kapom el legtöbbször, hiszen azok rengetegszer előfordulnak. Az idegen szavak kiesnek, mint ahogyan az angol nevek is. És mivel olyan esetről van szó, hogy első alkalommal találkozom a témával(első fizika óra), vagy nem vagyok benne otthon, nehezebben azonosítom be a szavakat. Valamint ebben a szövegrészletben a ,,mérési" szót az m és s betű érzékelésének hiánya miatt félreérthetem az ,,érési" szónak. És ez csak arra egy példa, hogy a tanár egy helyben áll, jól artikulál, és látom a száját. Ha elfordul, és úgy beszél, a szöveg azon része teljesen kiesik. És még ha addig tudtam is volna követni, mire ismét felém fordul, olyan témaváltás is történhet, hogy nem találom az összefüggést.

Az eredeti szöveget itt olvashatjátok:

,,A wattórák mérésére az Elihu Thomson dinamometrikus számlálója szolgált. Az 1888. évi párizsi kiállításon mutatták be, de bizonytalanul mért. A mérési pontatlanság viszont jelentős pénzveszteséget okozott az áramszolgáltatóknak. Egyébként is a Thomson-mérő használata feltételezte, hogy a feszültségi körben folyó áram a feszültséggel arányos, és azonos fázisú.”

A következő posztban azt szemléltetem példákkal, hogy a környezeti tényezők hogyan befolyásolják a beszédértést.

architect-speak.jpg

 

Címkék: siket nagyothalló süket hallássérült szájról olvasás

15
péntek
nov 2013

....imádtam a zongora hangját. Édesapám karbantartó volt az iskolában, így nyaranta bevitt azokba az osztályokba, ahol igazi, régi zongorák voltak. Leültem a hangszer elé, megtanultam elklimpírozni a boci-boci tarkát, de sokszor csak mélán ütögettem a billentyűzetet, éreztem a hang rezgését az ujjaim végén, melyek felszaladtak a könyökömig. Voltak kedvenc billentyűim, melyeket jobban érzékeltem, azokat képes voltam tíz percen keresztül nyomogatni és figyelni az egész monstrumot, hogy hogyan működik, honnan jön ki ez az érzés? Nem sokra rá, kaptam egy mini játékzongorát, amin külön is lehetett billentyűzni, de ha lenyomták az egyik billentyűt, akkor eldúdolta a hullapelyhest. Minden este arra aludtam el. Az volt a párnám. Fogtam, rátapasztottam a fülem a hangszóróra(akkor érzékeltem valamennyire a mély hangokat), és folyamatosan újraindítottam a hullapelyhes dallamát. Sosem álmodtam olyan szépeket, mint akkoriban...

zongora.jpg

Címkék: zene zongora siket süket hallássérült szájról olvas

- Holnap mikor érsz haza?
- Hmmm?
- Holnap mikor érsz haza?
Micsoda?
- Holnap, mikor, érsz, haza?

Hunyorít, látom hogy őrült sebességgel pörögnek a fogaskerekek. Éppen szeletelem a sonkát, ő meg nem tudja hogyan jön a finom kérsz laza a sonkához. Kinyitom a szám, a fény felé fordulok:

- Holnap... Mikor.... Érsz.... Haza?

Türelem.

Az első, amit siketként megtanulsz. Úgy érzed türelmes vagy és végtelen nyugalommal viseltetsz a világ iránt. Aztán kapsz egy pofont az élettől. Siketként türelmesnek kell lenned. Próbálkoznod kell, és aztán csinálni. Ha nem sikerül, újrakezdeni, és ezt életed végéig, mert jobb nem nagyon lesz. (Úgy gondolom) esetleg kényelmesebb.

Siket mellett türelmesnek kell lenni. Nem azért, mert kommunikálni akarsz. Hanem, mert normálisan akarod csinálni. A világ elég kegyetlen vele, miért kellene haragudnod rá azért, amiről nem is tehet? Elismételni valamit nem nagy kunszt. Háromszor feltenni egymás után egy kérdést, frusztráló. De még mindig jobb, mint nem érteni mit mond a másik ember.

Szájkóder megtanított arra, hogy türelmesnek kell lennem. Ez a türelem nem arról szól, hogy kivárom a sorom a teszkóban hisztiroham nélkül, vagy hogy nem könyörgöm be magam az okmányirodában a sor elejére (megy a buszom).

A türelem azt jelenti, hogy amikor nem köszön vissza nekem valaki (köcsög) nem sértődök meg.
Amikor a villamoson nem áll félre előttem a fiatal szórakozott nő ha köhintek (anyád), nem lököm félre.
Amikor valaki után kiabálok - mert kiesett a táskájából egy joghurt -, nem fordul vissza (paraszt), felveszem és utánasietek.
Amikor valaki egy vicceset mesél és kérdőn rámnéznek nem mondom, hogy »semmi, nem érdekes«, hanem elmesélem ugyanazt, újra.

 

Szájkóder:

A múltkor álltam a buszon. Kelenföldön szálltam fel, és épp hogy a második lépcsőre fel tudtam állni a pakkjaimmal. Szardíniadoboz-effektus. Ismered. Éppen levegő után kapkodtam.(futottam, persze) Valamin nagyon gondolkoztam, mikor égni kezdett az arcom bal fele. Valahogy mindig megérzem, ha kínos helyzetbe kerülök. Oldalra néztem, és egy srác nagyon csúnyán nézett rám, vállaiból sugárzott a lenézés, szája sarkában megvető kis vonal. Semmit sem tudtam elsőre leolvasni a szájáról, annyira ledöbbentem a negatív lökettől. Rendesen mellbe taszított. 

- Tessék? - kérdeztem.

- .....csak úgy mondom!

- Bocsi, nem értem.

- ..saj...fér..ö..ö..ed!

Csaj! Mögöttem! Végre felfogtam, mi van. Hátranéztem, egy csaj az alattam lévő lépcsőfokon szorongott a kofferjével, gondolom szólt, hogy szorítsak egy kis helyet, én meg nem vettem észre. Valahogy összenyomtam még magam, segítettem neki a koffert stabilabb helyzetbe állítani, de a srác még mindig mondta a magáét. Akkor már bennem is elpattant az ideg és kicsit ráordítottam.

- Jó. Oké! Siket vagyok, nem hallottam!

A gyerek a döbbenettől megnémult és elkezdett kibámulni az ablakon. Majd 20 perccel később, mikor leszálltam, előzékenyen lesegítette a cuccom, és szégyenlősen rám mosolygott.

pic_turelem.jpg

Címkék: kínos beszéd hallás siket nagyothalló szájról olvasás szájról olvas

11
hétfő
nov 2013

Azaz, hogyan olvasok szájról?

Eljött az idő, hogy néhány példán szemléltessem, hogy hogyan is olvasok szájról. Egyrészt, mert sokan csak azt látják, hogy semmi bajom, hiszen beszélek. Azt mondják: Szépen beszélsz! Az, hogy valaki szájról olvas és nem hall, az nem látszik az emberen. Nem úgy, mint amikor valaki mozgássérült, és a kerekesszék miatt rögtön észreveszik.(bár az is olyan nonszensz. attól, hogy valaki székben ül, még nem hülye) Aztán a másik pillanatban azt látják, hogy gyépés módon nézek rájuk, hunyorogva, és ha megveszek, sem értem, amit mondanak. Ebben a posztban lerántom erről a rejtélyről a leplet.

Ugye, alapvetően a magánhangzók azok, melyek felépítik a világom. Szinte mátrixszerűen lepik el a környezetem, azokból kódolok főleg. Ez azért is van, mert a körülöttem lévő zajkáoszból a mély hangokat érzékelem jobban, a magánhangzók pedig sokkal-sokkal mélyebb hangok, és a magas hangrendű magánhangzók is mélyebbek számomra, mint a mássalhangzók. (az utóbbiaknak egyáltalán nincsen hangjuk)

Tehát, mikor szájról olvasok, akkor magánhangzókat olvasok össze főleg, néhány olvashatóbb mássalhangzóval. A mássalhangzók viszont nagyon hasonlítanak egymásra szájmozgás tekintetében, ezért több variácó is fennáll egy mássalhangzóra. Ami valahogyan így néz ki:

Példamondat:

,,Isten áldd meg a magyart!"

(a betűk alatt leírom, hányféle más betűnek felelhet meg a száj állása, próbáljátok ki, mondjátok el a betűket hang nélkül magatoknak, és figyeljétek meg, mennyire hasonlóan áll a szátok. Tükröt használni ér!)

 I       s                        t                                                      e                     n                                       

 i   s/zs/cs      t/d/ty/n/ny/gy/j/ly                         e          n/ny/t/d/ty/n/ny/gy/j/ly    

 

á l            dd                                   m      e    g  

á l  d/t/ty/n/ny/gy/j/ly      m/b/p   e   g/k/     

 

a       m          a                        gy                    a                     r                            t

a    m/b/p   a     t/d/ty/n/ny/gy/j/ly    a         olvashatatlan      t/d/ty/n/ny/gy/j/ly

A variációkból összerakom az egészet értelmes szöveggé. Kemény logikai munka, bár az évek során rutinos szájról olvasóvá váltam, ezért villámgyorsan rakosgatom össze a szavakat. Ez olyasmi, minthogy az agy képes arra, hogy a szó első és utolsó betűjét látva felismeri az értelmes fogalmat, még úgy is, hogy a közte lévő betűket összekeverik. 

Persze ez korántsem csak ennyitől függ. De arról majd a következő posztban! 

2938376882_1a37c255ff.jpg

Címkék: hang beszéd magas mély siket nagyothalló magánhangzó hallássérült mássalhangzó szájról olvasás

06
szerda
nov 2013

- Mi ez a zaj? - kérdi pislogva.
- Mi? Miről beszélsz? Milyen zaj? - fordulok felé. Ülök a laptop előtt, nézek ki a fejemből. Fülelek. Aztán szép lassan kapcsolok két fázis késéssel.
- Repülőgép.- válaszolom, már-már gyerekesen lenézően.
- Tényleg???

A szeme akkora lesz, mint egy csészealj, szemöldöke felszalad a nem éppen alacsony homloka közepéig, amit ő nemes egyszerűséggel Neandervölgyi homloknak hív. 

- Ja.

                                                                                                    *

Mikor megkérdezik tőlem, hogy hogyan hall, sosem tudom, hogy mit mondjak.

- És akkor ő nem hall semmit?
- Nem, nem hall, tejjjesen süket. 99,99 százalék a bal. A jobbal talán meghallaná az atomvillanást, mer' az 99.1-es.
- akkor hogy... (tud beszélni, kommunikálunk, hallja meg ha kopogtatnak, megy bulizni, néz tévét...)

Gyakran türelmes vagyok, és belemegyek a magyarázatba.

- És akkor ő nem hall semmit?
- Nem hall semmit a hallókészüléke nélkül. Siket, de a hallókészülékével hallja a zörejeket, a hangos dolgokat.
- Akkor nem is süket.
- De.
- De most mondod, hogy hall.

Na, most akkor siket vagy nem? Az elején nekem is nehéz volt megérteni, de még inkább elfogadni. Mint halló, fogalmam sincs, hogy milyen az, amikor nem hallunk, de sok-sok tapasztalatmegosztás, beszélgetés és analizálás(!) után rájöttem, hogy nem kell mindent hallani ahhoz, hogy hallj. A repülőgép kilóméter magasan repül, nem hallom a dübörgését, nem hallom a sivítását. Mégis az ismerős zajra egyből rávágom hogy repülőgép. Megtanultam. Mert az ember megtanulja a pontokat összekötni vonalakká, a vonalakat ábraként értelmezni. Szájkóder hallókészülékkel 100-ból egy pontot lát, míg előtted ott van az egész ábra. Ő megtanulta, hogy az az egy pont mit jelent, ha ott van. Néha rémisztő, néha aranyos. Merthát, egy pont sokmindent jelenthet...

omg-wtf-cat-rubiks-cube.jpg

Címkék: hallás hallókészülék siket nagyothalló süket hallássérült szájról olvasás

04
hétfő
nov 2013

Hallássérült.
Benne van. Valami nem oké a hallással, merthogy megsérült. Én is az vagyok és mégse. Hadd menjek bele egy feleslegesen hosszú és körülményes magyarázatba!

Megszülettem meztelen és kifejlődött az agyamban a hallás. Merthogy nem elég a fülcimpa, hallójárat, hallókagyló halló-halló! Kellenek idegek az agyban, meg pár millió idegsejt, ami keszekusza hálózatba kapcsolódva átalakítja a rezgéseket, és feldolgozza információvá. Az elég kevés lenne ám, halló-halló, ha csak zúgás és r

ezgés lenne. Van viszont egy gond a berendezéssel, mégpedig, hogy kopik és elhal. Most lepődj meg, ahogy mennek az évek egyre rosszabbul hallunk! Minél több a diszkó, az elsősoros koncert, annál több fülmanót ölünk le. Volt már olyan, amikor egy nagy buli után lefeküdtél, és csak sípolt és sípolt a füled? Az elhalt frekvenciákat halljuk, azokat a csilimpoló kis hangokat, amiket többé már nem fogunk, mert nincs mivel. Ugye, most már világos, hogy mindenki hallássérült? Persze az igaziak kiröhögnek, javaslom ne panaszkodj ilyenekkel nekik...

A magyarországi siketek és nagyothallók képviseleti szervének akkor lehetsz tagja, ha idézem: "a hallásveszteségének átlaga a 250, 500, 1000 és 2000 Hz frekvenciákon a jobban halló fülön a 40 dB-t meghaladja, vagy a rosszabbul halló fülön az átlag eléri a 80 decibelt" (forrás)

Ez nagyjából azt jelenti, hogy te nyugodtan blogozol, a szomszédban meg válásra kerül a sor. Ugye?

Nem vagyok siket. Nem vagyok (definíció szerinti) hallássérült. Halló vagyok. Ők nem tudják, nekem milyen, én nem tudom, milyen nekik. Életem elmúlt két évében lehetőséget kapta

m arra, hogy tágítsam látóköröm, megértsek és elfogadjak megérthetetlent és elfogadhatatlant. És talán a legfontosabb, hogy nem elég pozitívan gondolkozni, ezt gyakorolni kell, és sosem elfelejteni azt az undorító közhelyet, miszerint mindig lehet rosszabb. 

Egy siket mögött kiabálhatsz, és szitkozódhatsz, ugye? Úgysem hallja, csak ha szemben vagy vele. Hát de. Nagyon is tudja. Mi hallók túlságosan függünk a fülünktől és a beszédtől. Sokat olvashattál arról, hogy milyen szájról olvasni. Most olvass arról, milyen az, ha a te szádról olvasnak!

ful.jpg

Címkék: beszéd hallás hallókészülék siket hallássérült szájról olvasás szájról olvas ngyothalló

süti beállítások módosítása