Idegesen könyökölök az ablakban mint a vénasszonyok akiknek nincs jobb dolguk mint leskelődni, pedig én csak a postást lesem nem mintha tetszene meg hát azt sem tudom hogy néz ki, de az biztos hogy el kell kapnom mert hozza a levelem méghozzá olyat amit csak a tulajdon kezembe adnak vagy sehogy, de egy idő után elunom mert nem jó ez így de hiába hogy elunom mert attól még a csengőt nem fogom hallani, pedig állítólag úgy sivít hogy a fecskék elrepülnek a villanydrótról bár nem kéne mert most hozták még csak a nyarat, dehát az én dobhártyám attól még meg se rezdül úgyhogy ki kell találni valamit ha nem az ablakban széndékozok megszottyadni mint a szilvák a fák alatt ha soká szívja őket a nap, lefutok és felkenek egy papirost a postaládára rajta tisztességes ákombákomokkal naranccsárga színesen hogy igazán kiverje a postás szemét: nemhalloktessékmegcsörgetnilefutok s utána a számom amit mindig ki kell írnom a telefonból mert olyan keveset használom hogy elfelejtem, és bizakodom közben hogy senki ne unatkozzon annyira ma hogy romos falakra és buszmegek oldalára vésse fel a számom mint régen a rosszlányokét, bár mondjuk mindegy mert úgyis kinyomom ha valaki hívna hisz sose vettem még fel telefont tán nem is tudom hogy kell, mindenesetre a postás megcsörget én meg futok úgy ahogy vagyok hisz nem vehetem fel a telefont hogy beleszóljak hogy megyekvárjonmár kettőperc úgyhogy inkább száguldok a lépcsőn lefele nehogy elmenjen, szerencsére nem sietős neki mert komótosan írogat mindent a néni és rutinosan kérdi az adataim miközben én szorongatom a levelem sőt azt is megjegyzi hogy nahát mindjárt itt a szülinapom és képzeljem el hogy az ő unokája is májusi, mire csak hümmögök és arra gondolok hogy bezony lassan pont annyi idős leszek hogy lecsitulok majd s nem lesz más dolgom minthogy minden nyári este nosztalgiázva csengő nélkül a nyugdíjamat(?) várva könyököljek az ablakban.